Új szívgyógyszer készülhet a Debreceni Egyetem által felfedezett molekulából

A Debreceni Egyetem (DE) IRONHEART-kutatócsoportja új molekulát fedezett fel, amelyből gyógyszer készülhet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére – adta hírül az intézmény a honlapján.

Forrás: beol.hu - mediaworks2021. 07. 01. 18:00
Az Ironheart-program bemutatója Debrecenben, középen állva Balla György akadémikus, a program szakmai vezetője Forrás: beol.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedés vezető haláloknak számít és az életminőség romlásában is az egyik legfontosabb rizikófaktor. Éppen ezért az IRONHEART-program célja elsősorban az új megelőzési és kezelési lehetőségek feltárása volt – írták. A közlemény szerint a kutatóhálózat a Debreceni Egyetemen alakította ki az ér- és szívbetegségek egyik nemzetközi központját.

A program komplexitására utal, hogy a koraszülöttek érbetegségeitől kiindulva lefedi az idős, nagyon súlyos beteg emberek gondjait is.

„A projektünk azért egyedülálló, mert az alapkutatást klinikai vizsgálatokkal együtt végezve elemezte az összefüggéseket. Azért is különleges, mert az országban egyedülálló módon programjaink földrajzilag egymás mellett, közvetlen közelségben működtek és az elméleti intézetek, klinikák így együtt dolgozhattak” – idézte a közlemény Balla György akadémikust, egyetemi tanárt, a projekt szakmai vezetőjét.

Az Ironheart-program bemutatója Debrecenben, középen állva Balla György akadémikus, a program szakmai vezetője
Fotó: beol.hu

A négy évig tartó IRONHEART-program egyik legfontosabb eredménye, hogy a szakemberek egy új molekulát (BGP-15) találtak, amelyből a jövőben gyógyszer készülhet. Már zajlanak a klinikai vizsgálatok, az eredmények pedig meggyőzőek

– tette hozzá a professzor.

Csanádi Zoltán egyetemi tanár, az aritmia alprogram vezetője kiemelte: a gyógyszermolekula már klinikai humánvizsgálatok alapján is biztonságosnak mutatkozik kardiális aritmiák kezelésében, és reményeik szerint hamarosan vizsgálhatják a szívelégtelenség relaxációs zavarral járó formájában.

Az IRONHEART-program egy gyógyszermolekulával gazdagította a tudományt egy olyan területen, ahol még hatékony gyógyszerjelölt sem volt. Ez hatalmas érték a Debreceni Egyetem és a kardiovaszkuláris tudomány számára is – hangsúlyozta.

A kutatócsoport emellett kiemelkedő eredményeket ért el az életminőség javításában a krónikus vesebetegeknél, a stroke-os betegeknél, illetve a Covid-19 okozta krónikus kardiovaszkuláris szövődmények esetében.

A teljes cikk ITT olvasható el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.