A közelmúltban döntő fordulatként tálalta néhány médium, hogy az ebola ellen kifejlesztett remdesivir nevű vírusellenes készítmény jól alkalmazható a koronavírusos betegek kezelésében.
Így augusztus végén ez nem szenzáció, hiszen a vírusellenes készítmény már 2020. március 26. óta szerepel a hazai Covid-betegek terápiás protokolljában, közepesen súlyos és súlyos állapotú páciensek kezelésére. Az idén márciusban ugyanis Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére tudományos konzorcium alakult, amelynek feladata volt többek között innovatív terápiák kísérleti kipróbálása is.
Az eredetileg az ebolavírus ellen kifejlesztett szert a Gilead amerikai gyógyszergyártó kiterjesztett hozzáférhetőségű klinikai gyógyszervizsgálat keretében 2020 júniusától bocsátotta a magyar betegek kezelésére. Magyarországon azóta alkalmazzák… Mindezidáig ez az egyetlen koronavírus-ellenes, törzskönyvezett gyógyszerkészítmény.
Az új hír tehát az, hogy a hírben nincs semmi új.