Kedves olvasóink, így az év végéhez közeledve, ünnepi hangulatban bizonyára önöknek is elege van a politikából, a politikai csatározásokból, ezért ezúttal engedjék meg, hogy kissé szokatlan módon, az ünnep tiszteletére, a szokásos vasárnapi jegyzet helyén ezúttal Felhévizy Félix Téli mese című kedves karácsonyi történetét küldjük önöknek nagy szeretettel.
...
Szeretettel emlékszem azokra a régi karácsonyokra. A lágy fenyőillatra és a cserépkályhában pattogó tűz jellegzetes hangjára. Kisgyerekként élveztem a szoba meleget adó biztonságát, s szinte minden este fenyőágat rajzoltam a bepárásodott ablakra, majd boldogan néztem, hogy kint az utcán nagy pelyhekben hull a hó.
Az utcát övező lámpácskák sárgás fénye varázslatossá tette a hótól megduzzadt utcát és a járda mellett parkoló kocsikat. Órákig tudtam így, egy nagy hímzett párnára könyökölve, ablaküveghez tapadt orral bámulni a számomra mesebeli világot. Álmodozni és szabadon repülni fent a magas égen, hiszen a képzeletem könnyű szárnyakat csatolt rám minden este.
Felröppentem a közeli templom tornyára, együtt néztem az eget a bóbiskoló bölcs bagollyal, aki ott fönt lakott az elhagyott torony boltíves ablakában. Csak én ismertem őt egyedül. Számtalanszor együtt hallgattuk a toronyból a háztetőkön settenkedő puha járású macskák éjszakai szonettjét. De sokszor beszélgettem a délután épített Miska nevű hóemberrel és természetesen a hét télmanóval, akik varázspálcájukkal néha a fejemre koppintottak, amikor elcsentem néhány finom diót, miközben ők fáradhatatlanul csomagolták az öreg Mikulás puttonyába szánt ajándékcsomagokat. Szerettem a telet. Édesanyám ilyenkor úgy engedett el az egyébként nem túl távoli iskolába, hogy kezembe forró gesztenyét rakott, ne fázzon, amíg beérek. Útközben, amikor már nem láthattak otthonról, kinyújtottam a nyelvem és élveztem, ahogy a hatalmas hópelyhek elolvadnak rajta. Mindig izgatottan vártam az estéket, hiszen akkor megmozdult minden, életre kelt a mesevilág. Táncolhattam a hóban a télmanókkal, és ha több havat akartam, persze a bölcs bagoly tanácsára, megrángattam a Mikulás szakállát, s azon nyomban szakadni kezdett a hó. Akkor minden olyan más volt, minden jó volt. Nem voltak rosszak. Az emberek boldogok voltak és szerették egymást.
Azóta felnőttem, télmanók sincsenek, és Miska, a hóember is elolvadt már. De amikor elmegyek a közeli templom mellett, s felnézek a tornyának a boltíves ablakára, mindig köszönök a bölcs bagolynak, hiszen tudom, hogy ő mindent lát, és csak akkor boldog, ha szépen, emberül viselkedem. Kinézek az ablakon, most is tél van, hideg, csend és hó. Behunyom a szemem és elmosolyodom, és látom a télmanókat táncolni a porhanyós havon.
...
Minden kedves olvasónknak áldott ünnepet és nagyon boldog új esztendőt kívánunk! Őszinte barátsággal,
Felhévizy Félix hírlapíró
Borítókép: Illusztráció (Fotó:Pexels_Pixabay )
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
