Mindenesetre felkészülök arra az esetre, ha mégis megjelenne a Fidesz, hogy kiirtsa az erdőimet. Mégpedig oly módon, hogy megpróbálok intelligenssé válni, mivel bartusi értelemben egyelőre nyilvánvalóan nem vagyok az. Legelőször elkezdem gyakorolni a „mocskos Fidesz” szóösszetétel skandálását, mert Bartustól megtudtam, hogy ez az intelligencia egyik megnyilvánulása manapság, és hogy „Magyarországnak ezek a csilingelő hangok jelentik az egyetlen reményt.” Mármint a Budapest utcáin csilingelő mocskosfideszezés. Ennek elsajátítása és begyakorlása után veszek egy karton doboztetőt, egy zsírkrétát, és felírom a doboztetőre, hogy a „K…a anyátok!” Bartus szerint ugyanis, amikor egy fiatal nő ilyen táblát tart a magasba, az az intelligencia legmagasabb fokú megnyilvánulása, mellesleg rendkívül környezettudatos cselekedet, és „ebben van a magyar jövő reménysége”.
Tiszta hülye vagyok, én eddig azt gondoltam, hogy vidéki lakosként, családapaként és erdőgazdálkodóként akkor vagyok környezettudatos és azzal szolgálom a magyar jövőt, ha minél több fát ültetek, de most kiderül, hogy valójában akkor vagyok környezettudatos, és azzal szolgálom a magyar jövőt, ha egy „K…a anyátok!” feliratú táblával sasszézok Budapest utcáin néhány tucat szociológus és Free SZFE-s hülye társaságában, miközben skandálom, hogy „mocskos Fidesz.” Természetesen szigorúan pártpolitika-mentesen. Úgyhogy fel is hagyok a faültetéssel, már úgyis sokkal többet elültettem, mint a teljes baloldali politikai garnitúra és a mögöttük álló értelmiség, és helyette elkezdek mocskosfideszeni meg ku… anyázni. Mert úgy látszik, manapság ez az intelligencia fokmérője.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Illusztráció. Erdő Szögliget mellett (Fotó: Havran Zoltán)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!