Először is, az erdő nem olyan véges természeti erőforrás, mint a kőszén, a kőolaj vagy a különböző ásványkincsek, hanem egy folyamatosan megújuló rendszer. Egy erdő kivágása – beleértve a tarvágást is – nem azt jelenti, hogy az erdőt kiirtják vagy kipusztítják, hanem azt, hogy az erdőgazdálkodó az erdőben lévő fákat kivágja, a faanyagot (vagyis a levegőből az erdő által megkötött szén egy részét) onnan elhozza, majd a kivágott erdő helyén új erdőt hoz létre – szaknyelven szólva felújítja az erdőt. Erre az erdőgazdálkodót törvény kötelezi, a törvény betartását pedig az erdészeti hatóság ellenőrzi. Ha nagyobb területen vágnak ki erdőt, akkor nagyobb területen is újítják fel, az erdők összterülete tehát nem csökken, csak az erdők korszerkezete változik: a kivágott erdő helyén fiatal erdő lesz.

Az egyik legnagyobb – a belvárosi környezetvédők és „zöldpolitikusok” által rendszeresen ismételt – ökörség, hogy fát nem szabad kivágni. Mintha a fák, ha nem vágnák ki őket, örökké élnének. A fa azonban élőlény, az ő élete is véges, és az ember akkor jár el helyesen, ha a fa életének véget vet, még amikor annak anyaga hasznosítható (tehát nem az erdőben pusztul el a fa és rohad el a faanyag), majd a kivágott erdő helyett újat hoz létre. Mindez azt jelenti, hogy szén-dioxid-megkötés és klímavédelem szempontjából teljesen mindegy, hogy mennyi erdőt vágunk ki, mert a kivágott erdő helyén új erdő jön létre, amely ugyanúgy megköti a levegőben lévő szenet, mint az előtte kivágott erdő. Semmilyen érdemi negatív következménye nincsen tehát annak, hogy az új rendelet némileg növelte a tarvágásra rendelkezésre álló lehetőséget. Fontos rögzíteni: nem arról van szó, hogy hirtelen szabad lett az eddig tiltott tarvágás, hanem arról, hogy annak eddig is meglévő lehetőségét a rendelet némileg bővítette.

A kormányrendeletet azért is kritika érte, mert módosította az erdőfelújítási szabályokat: olyan esetekben is lehetővé tette az úgynevezett természetes (tehát talaj-előkészítés és ültetés nélküli) felújítást, ahol korábban csak újraültetéssel megvalósuló, úgynevezett mesterséges felújítást lehetett végrehajtani. A kormányrendelet ezen rendelkezését a „zöldpolitikusoknak” kifejezetten üdvözölniük kellene, mivel a mesterséges felújítás egy tuskózás és mélyszántás esetén hektáronként több száz liter gázolaj elégetésével jár, miközben a sarjaztatás nem, vagy csak minimális üzemanyagot igényel, és nem, vagy csak minimális szennyezőanyagot juttat a levegőbe.

Végig lehetne venni a kormányrendelet többi részét is, de talán a fentiek is elegendők annak megvilágítására, hogy az elhangzott kritikák szakmai szempontból megalapozatlanok.

Összességében nem arról van szó, hogy eddig nem lehetett erdőket kitermelni, most pedig az új szabályok alapján mindenki nyakló nélkül hozzákezdhet. Az új rendelet megkönnyíti a fakitermelést és némileg bővíti a lehetőségeket. Erre a magyar erdők élőfakészletének az elmúlt évtizedekben bekövetkezett növekedése kifejezetten lehetőséget ad. A magyar élőfakészlet 2000 és 2019 között a KSH adatai szerint 326 millió köbméterről 404 millió köbméterre nőtt, ami csaknem 24 százalékos növekedés. De ha 1986-ig megyünk vissza az időben (akkor az élőfakészlet 275 millió köbméter volt), ahhoz képest a növekedés csaknem 47 százalékos. Az erdőket pont úgy kell elképzelni, mint lakásunkban a spájzot: azt lehet kivenni belőle, amit beletettünk. Az elmúlt évtizedekben évről évre kevesebbet éltünk fel, mint amennyi a képzeletbeli spájzba bekerült, ami lehetőséget nyújt arra, hogy ínséges években a korábban felhalmozott többlet terhére többet vegyünk ki ebből a spájzból. A kormányrendelet erre ad lehetőséget.

Ha tehát az energiahelyzet megváltozása és az erre adott kormányzati válasz következtében a fakivágások volumene a közeljövőben jelentősen meg is nőne, erre egyrészt megvan a faanyagfedezet, másrészt klímavédelmi, szénmegkötési szempontból sem jelent problémát, hiszen mindenki, aki kivág egy erdőt, azután fel is fogja azt újítani – ahogyan eddig is. Emellett pedig a kormány folyamatosan támogatja a parlag területek erdősítését is, tehát nemcsak a kivágott erdők helyén, hanem korábban erdővel nem borított területeken is új erdők keletkeznek.

Csak azok az erdőgazdálkodók fognak fakitermelést végezni, és csak akkora mértékben, akiknek és amekkora mértékben éppen pénzre van szükségük – akár azért, hogy fogyasztásra, akár azért, hogy beruházásra fordítsák azt. Csak a pénz kedvéért – hogy aztán az ott romoljon a fiókban vagy a bankban – kétszer is meggondolja mindenki, hogy kivágja-e az erdejét.

Végül egy politikai és egy ideológiai megjegyzés.

Politikai megjegyzés: az ellenzék szokás szerint csak kritizálja a kormányzati intézkedést, de semmilyen érdemi javaslata nincsen arra vonatkozóan, hogy ha nem lesz elegendő gáz, akkor mégis mivel fűtsenek a magyar háztartásokban. Csak annyit mondanak, hogy nem jó, amit a kormány csinál. Talán szimbolikus, hogy a témában megnyilvánulók valamennyien volt vagy jelenlegi LMP-sek, akiknek már a politikai indulása arról szólt, hogy legyen más a politika, de hogy milyen, azt tizenkét éve nem tudjuk meg tőlük. Semmi pozitív javaslat, csak annyi, hogy „más”. A rendelet kapcsán ugyanez nyilvánult meg. Kár, hogy Schiffer András – akinek a baloldalon talán egyedüliként van koherens és vállalható világképe – is beleesett abba a hibába, hogy egyrészt szakmailag megalapozatlan módon alkotott sommás véleményt, másrészt ő sem tudott pozitív javaslatot megfogalmazni.

Ideológiai megjegyzés: újabb bizonyítékot kaptunk arra, hogy Magyarországon konzervatív kormányzás folyik, baloldali ellenzék mellett. A konzervatív politika ugyanis pragmatikus, vagyis megoldásorientált. Ha felmerül egy probléma, azt gyakorlatias módon kezeli. Reagál a valóságra, nem pedig a valóságot próbálja erőszakkal a saját ideológiai fixációihoz hajlítani. A konzervatívokkal szemben a baloldal ideológiai alapvetéseket fogalmaz meg, és ha a világ ehhez képest másként működik, akkor szerintük egyrészt nem az ő ideológiai alapvetéseikkel van baj, hanem a világgal, másrészt megpróbálják a valóságot akár erőszakkal is a saját ideológiai fixációikhoz – korábban a vörös, jelen esetben a zöldőrületeikhez – hajlítani.

A tanulságok egy irányba mutatnak: ezeket tényleg ellenzékben kell tartani, ameddig csak lehet.

A szerző közgazdász, politológus

Borítókép: illusztráció (Forrás: Pexels)