időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Fékezhetetlen Bősz-gyűlölet

Borsodi Attila
2022.11.24. 15:00
Fékezhetetlen Bősz-gyűlölet

Ha valaki meghal, és egy politikus valóban szükségét érzi annak, hogy „tollat” ragadjon, és megemlékezzen az elhunytról, akkor azt hiszem, hogy sem belerúgni nem szabad, sem aktuálpolitikai célokra nem elegáns felhasználni a tragédiát. Biztos vagyok benne, hogy az élet akármilyen rövid is tud lenni, mindig elég hosszú ahhoz, hogy megmondhassák véleményüket a másik szemébe, vagy ha úgy nem megy, akkor megírják nyílt levélben, bele a világba. De ha egyszer az illető meghal, akkor legjobb hallgatni, csendben maradni, legfeljebb később, ha már az elhunyt sírba száll, akkor, de akkor is legfeljebb csak a sajtó kérdésére, el lehet mondani a véleményüket. Úgy hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy ez így elegáns!

Bősz Anett, Budapest egyik főpolgármester-helyettese nem hallgatott, hanem szükségét érezte, hogy Facebook-bejegyzésben azonnal „elköszönjön” az elhunyt focista legendától, Mészöly Kálmántól, a Szőke Sziklától. Bár elismerte eredményeit, azt azonban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Mészöly Kálmán egy rasszista kijelentése miatt vesztette el MLSZ-tanácsadói kinevezését. S ha már ezt kiemelte, persze azt is hozzátette, hogy „ma már ilyenért nem vesztene el idehaza senki semmit, sajnos”.

Mondhatni: a valaha volt legsikeresebb magyar labdarúgó szenvedélye okán sokszor még a pályán és annak szélén is idegennek ható megnyilvánulásai túl koraiak voltak a következmények nélküli világhoz – a balliberális politikus rúgott még egyet az elhunyt emlékébe, és rajta keresztül a regnáló hatalomba. Bősz Anettnak erre jó egy nekrológ: bírálni, epés megjegyzéseket tenni, és az egészből aktuálpolitikai hasznot remélni. Nincs kegyelem, sem irgalom, a mindent felülíró gyűlölet nemes, emberi értékeket nem tűr meg maga mellett. 

Imádkozom Mészöly Kálmánért, és mondok egy fohászt Bősz Anettért is! Engem erre tanítottak!

Borítókép: Bősz Anett (Fotó: Havran Zoltán)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.