Felhévizy Félix úgy gondolta, hogy a választások előtti nyár viszonylagos nyugalomban telik majd. Élvezheti a Balaton csodálatos szépségét és csak szőrmentén foglalkozik majd a közéleti ügyekkel. Azonban a baloldalnak köszönhetően ez nem igazán történt így. Nagy lehet a baj azon a térfélen, valószínű, hogy a házi felméréseik is azt mutatják, hogy nem állnak valami fényesen. Az utóbbi hetekben beküldték a ringbe jónéhány gyalogjukat, hogy fröcsögve, támadják a kormányoldal állásait. Először a politológia két géniusza bizonyította be ismét, hogy gyakorlatilag fogalmuk sincs a honi politikáról. Ágh Attila marxista–leninista politológus a Népszavában vérben forgó szemmel ugrott neki Orbán Viktornak a beszéde miatt.
„[…] 2023 júliusában a magánhadsereg élén álló Orbán egy igen agresszív beszéddel nyílt hadüzenetet intézett a Kína és USA világhatalmi társaságában vergődő, »szánalmasan gyenge« Európai Unióhoz. Kétségbe vonta jogosultságát a jogállamisági követelmények számon kérésére, és bejelentette, hogy nem is fogja azokat teljesíteni. Ez a tusványosi üzenet az év eddigi legrosszabb eseménye, együtt a nevetséges öndicsérettel és a szép magyar jövő meghirdetésével a »hanyatló« Európában. Ha tovább haladunk az »orbáni úton«, akkor a 2024 júliusára beígért újabb győzelmi jelentés – mellette pedig a szellemi erőszak várható újabb hulláma – egy még mélyebb hazai válságot fog, hasonlóan fiktív ideológiai konstrukciókkal elleplezni.”
További Poszt-trauma híreink
Majd Nagy Attila Tibor független, objektív elemző szakértett egy kicsit:
„Most, hogy hónapok óta csökkennek a reálbérek, itt a lehetőség az ellenzék előtt, hogy a »minél rosszabb, annál jobb« alapon ezt a helyzetet a maga javára használja.”
Ezt követően Nagy Zsolt színművész, majd Dietz Gusztáv igazolta vissza, hogy milyen egy igazi vérbalos, ha lejáratásról van szó. Előbbi egy interjúban ekézte hazánkat és bírálta a kormányt:
„[…] Hogy hogy lopják és becstelenítik meg ezt az országot. Szégyellem magam Ausztriában, Németországban, Franciaországban vagy Szicíliában, amikor megkérdezik, hogy: Where are you from? A válasz után mindig rögtön hozzá kell tennem, hogy nem értek egyet Orbánékkal. Mindenhol. Nem lehetek büszke a saját országomra Magyarországon kívül. Azt érzem, hogy meghalt egy részem.”
Utóbbi pedig megmutatta, hogy mennyit is ér neki a hazája, amikor gyerekei jövőjéről kérdezték:
„[…] Kötelező a nyelvtanulás. Az, hogy matematikából, fizikából milyen jegyük van, pont nem érdekel. Én arra nevelem őket, hogy ebből az országból minél hamarabb el kell menni. Innentől kezdve ehhez próbálok nekik megadni mindent.”
További Poszt-trauma híreink
Úgy látszik, hogy a baloldali offenzíva még nem ért véget, hiszen csatába küldték az igazi nagyágyújukat, Szabó Tímeát is, akinek nem kell a szomszédba menni egy kis gyomorforgató gusztustalankodásért. A már mikroszkóp alatt sem igazán kimutatható népszerűségű Párbeszéd – A Zöldek Pártja nevű formáció megmondóembere a következőket posztolta a Facebook-oldalára, célba véve a Megafont:
„70 millió forint – egy hónap alatt ennyi adóforintból hirdetett a Megafon nevű propagandistakeltető! A nyári uborkaszezonban sem pihennek az Orbán-kormány tolvaj senkiházi propagandistái. [...] Így hazudnak nekünk a közpénzmilliárdokból fenntartott Megafon-medúzák. Közpénzből. A mi pénzünkből. Újságírók? Nem. Bűnözők? Igen.”
További Poszt-trauma híreink
– Szabó képviselő asszony ezzel a vérlázító nyelvhasználatával és stílusával belerondított a nyárba. Ő olyan ember, mint a Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényéből készült nagyszerű Égigérő fű című ifjúsági filmben a Drahota Andrea által megformált Kamilla kisasszony aki, ha csak kilépett a lakása ajtaján azonnal beborult és villámokat szórt az ég, annak ellenére, hogy előtte verőfényes napsütés volt. De lelke rajta, mi csak sajnálni tudjuk szegényt ezért a meglehetősen negatív tulajdonságáért – gondolta magában Felhévizy, és leült a kedvenc diófája alá ebben szép napsütésben szépirodalmat olvasni.
Borítókép: Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. március 10-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán )
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter ismét balról kapott méretes pofont, ebből nagy balhé lesz
Hatalmas erőt mutatott a Fidesz.

Tik-tak: Magyar Péter egy időzített bomba, az óra vészjósló ketyegése már hallatszik
Egyre erősödik sokakban az érzés.

Üzent a csalódott tiszás: „Péter, végünk van, süllyed a hajó”
Váratlan levél érkezett.

The Decisive Moment Has Come, Peter Magyar Has Lost the Election
The Tisza Party's leader is digging a hole for himself.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!