Pottyondy nem szereti a pálinkát meg a kolbászt. Így aztán a legutóbbi meccs után Szoboszlainak másképpen kellett volna viselkednie. Amikor kint, az ünneplő tömegben valaki a kezébe nyomta azt a tüskét, így kellett volna szólnia: – Elnézést, uram, de nincs önnél véletlenül egy mindenmentes szója latte? Tudja, én egyfelől ügyelek a fenntartható világra, másfelől nem fogyasztok alkoholt, arról nem is beszélve, mit szólna ehhez a Pottyondy meg a Bartus… (Bartus: Az SI-mértékegységrendszerben a jelentéktelenség alapegysége. Egy bartus egyenlő azzal, hogy háromszor kell bejönnie, hogy senki ne vegye észre, kicsi, aljas és büdös.)

Amúgy ezek a magukat haladó entellektüelnek képzelő prolik minden más hagyománytól el vannak ájulva. Mindentől el vannak ájulva, ami nem magyar (vagy mostanában: ami nem orosz). Ezért amennyiben Szoboszlai mondjuk egy falat Casu Marzu-val ünnepelt volna, el lennének ájulva a gyönyörtől, a Pottyondy meg könnyekben kitörve majszolna el egy lehulló férgecskét, úgy meg lenne hatódva a hagyománytisztelettől.

A Pottyondy Marco Rossit sem szereti. Azt mondja, Rossi a „digó bevándorló”, aki már olyan, „mint a Bayer Zsolt”.

Maradjunk annyiban, hogy a Pottyondy meg az összes többi nem szeretik a pálinkát, a disznóvágást, a focit, Szoboszlait, Rossit, a magyar sikert – nem szeretnek minket. Éppen ezért mondják el minden ilyen alkalommal, kötelező jelleggel a kedvenc közhelyüket, amely szerint „idegenszívű” volt Ady meg József Attila, és ők velük azonosulnak, értitek, ugye? (Összekacsintás, hú, de jól megmondtad, Edina!)

Ezzel önigazolnak. S ennek persze semmi értelme.

 A Pottyondy általment a / Puzséron és elrepült – / Tollászkodni, már mint varjú, / YouTube csatornára ült. / Akinek azt mondja: háj!  / Pálinkát is ihat már: / Hess madár!

Ez a balladai homály. A többi kristálytiszta.

Borítókép: Pottyondy Edina (Forrás: YouTube)