Felhévizy a héten nagyon boldog volt. Csütörtök este ugyanis kedvenc csapata, a Fradi drámai mérkőzésen győzni tudott a 98. percben szerzett szenzációs góllal a szerb Csukaricski ellen, így nagy lépést tett a hőn áhított csoportból való továbbjutás felé. Az első játékrészben nagyon rosszul játszottak a zöld-fehérek, semmi sem jött össze a játékosoknak, a második félidő már jobban nézett ki, de még a sokat látott és tapasztalt hírlapíró sem gondolta, hogy végül sikerül a Fradinak megszerezni a nagyon fontos három pontot. Természetesen a szerencsére is szükség volt, de legfőképpen az kellett a sikerhez, hogy az utolsó utáni pillanatban is küzdjön, hajtson a csapat. Ezzel a győzelemmel sok focirajongónak szereztek örömöt a Fradi játékosai. Mint mindig, most is voltak olyanok, akik nem örültek a magyar rekordbajnok győzelmének, azonban örömteli volt látni és tapasztalni, hogy a többség gratulált és boldog volt.
Félix elsőre meglepődött, mert Havas Henrik Facebook-oldalán azt olvasta, hogy újpesti létére örült a Fradi győzelmének, de aztán amikor jobban elolvasta a bejegyzést, már rá kellett ébrednie, hogy nincs itt semmi változás, a tanár úr továbbra is a tőle megszokott kliséket használta a bejegyzésében, ahol tulajdonképpen gratulált a Ferencváros győzelmének.
Íme Havas néhány kedvesnek szánt mondata:
„ […] Újpesti szájból furcsa lehet, de: le a kalappal a Fradi előtt! Ma délután mutatták be a 31. könyvemet, aztán amikor hazaértem, már a második félidő kezdődött. Az Újpest (édes, jó istenem, Fradi!) idegenbeli meccsének a második félideje kezdődött. 1-0-ra vezetett egy általam ismeretlen, szerb csapat, amiről csak annyit tudtam, hogy rossz nem lehet, mert vezeti a bajnokságot. […] Remélem, senki nem érti félre, de nagyon örültem! Én egyszer már mondtam, hogy a nap 24 órájában gyűlölöm a Fradit, de ha külföldi csapattal játszik, és ebben különbözök a mocskos fradistáktól, én a magyar csapatnak, adott esetben a Fradinak drukkolok.”
További Poszt-trauma híreink
A szövegben megvastagítva olvasható az a két kifejezés, ami a legjobban jellemzi Havast: gyűlölöm a Fradit és a mocskos fradisták. Megszoktuk már a tanár úr pökhendi, visszataszító, nemegyszer alpári stílusát. Azonban azt érdemes elmondanunk, hogy a magát tévedhetetlennek és mindentudónak képzelő, nagyképű, baloldali megmondóember immár sokadszorra közöl téves, hamis információt a követőivel. Ugyanis Havas bejegyzésével ellentétben a Csukaricski gárdája nem vezeti a szerb bajnokságot, még csak a dobogó közelében sincs, hiszen jelenleg a hetedik helyet foglalja el. Természeten ez nem von le semmit a Fradi pazar teljesítményéből, de a tanár úr hitelességét bizony rendesen megtépázza. Hiszen aki ilyen látszólag apró dologban téved, annak minden szavát érdemes kétkedéssel fogadni.
További Poszt-trauma híreink
Ennyit a Havas-féle korrekt tájékoztatásról.
– Egyvalamire jó volt Havas Henrik gratuláló és a maga módján kedveskedő bejegyzése. Végre kiderült belőle, hogy mi a közös benne és a Macskafogó című szenzációs rajfilmben szereplő Nero von Schwarz kandúrban. Ez pedig nem más, mint az, amit a főgonosz generáldirektor, Mr. Teufel mondott róla: „Schwarz, maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni.” Ez a helyzet Havas Henrikkel is – gondolta magában Felhévizy, és leült megnézni sokadszorra a Macskafogót, Ternovszky Béla és Nepp József örök klasszikusát. Délutánig van ideje, hiszen a Fradi csak este lép pályára.
Borítókép: Havas Henrik és Nero von Schwarz (Forrás: Montázs – Képernyőkép: YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/jRKLofITBXivcoSPbOPT5S21maJYBfdDQY46ZZpYsA4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E2OWE1MGI2MTFmMjQyODE4MjcyOTIzZDlmOGIxYjM2.jpg)
Nyílt levél Kövér Lászlónak
Kellene tanulni demokráciát Brüsszeltől.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/PlMa9Wnjk1z2ZnWl5ub1OVDlITdvN4rt5U-SYvIhZVo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4Y2U4ZWE2NDRlMzQ1YzQ4ZTVkYjA0MWZmNzBhNjEw.jpg)
Magyar Péter és a randi ára
A messiás kapcarongyként tekint a gyengébbik nem képviselőire.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/c-A8Z0MGb0WlS2tYceomoNx13dyFTB8EP6byC8OGycI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRkNmJkZGFjMjIwYzRhNmViN2NlZTBiZjk5NTFmMDE3.jpg)
Váratlan helyről érkezett hatalmas pofon Magyar Péternek
Erre senki sem számított.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/7xY2xZao4gWq81JiNt-u0WCPQ2o-MtjS-3Ivs04jX5o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxMjU5OTdjNDg0NjRiZWI5M2EyYzJhMDc0YTg3MmI4.jpg)
Komjáthi és a munkásököl
Egy vicc, amit az agonizáló MSZP művel.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez![Deák Dániel Deák Dániel avatarja](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/-NOkMcBTT-aDeakLvxh6HgV7CDg-blS5njuVEdSusnE/fill/300/300/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YwMzYwMzBhZmUxNTQ4MTBhOGU5MjY2YjYyZWVlNWM1.jpg)
Orbán Viktornak megint igaza lesz!
![Pilhál Tamás Pilhál Tamás avatarja](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/tDKjPlflNm0DwZyCMztb9w9XD0LreBkULjfaR7Sybk4/fill/300/300/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5MmJhMjkzYmM0MzQwYTJiMTRiOTllYzY0YTY0OTlm.jpg)
Kukába a népakarattal!
![Szentesi Zöldi László Szentesi Zöldi László avatarja](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/7HUunC_fSPuqryBF8k4Jv6H0danYcQPKtHQZvxQ6uVA/fill/300/300/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4YjQ0NDc1ZmI0MzQwMmNhMTUzYjhkZWE2NTI2ZWE3.jpg)
Történetek a legvidámabb barakkból
![Gajdics Ottó Gajdics Ottó avatarja](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/rH3m5VWJPeEMRiGZHbJydRSSfeE27cbEIu9Uox1IUGM/fill/300/300/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzZTFiNTcxN2Y1YTRiMWI5MmU1NmE2MTMxN2UyYWRl.jpg)
Mellbevágó adat: Bécs környékén az iskolások hetven százaléka nem tud németül
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/PNJZT_s7XONRTsASl7TxVxPsDsLMzt6ygopg4O0YAi8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOWFmZGYzODdjNjQzMDQ4NTU1MWU1ZDYzNDQ4NjM2.jpg)
Magyar Péternek befellegzett, újdonsült magyargyűlölő cimborája lökheti szakadékba
Összenő, ami összetartozik.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/S4AyQzqn3lNSWAGIJUYCyoDslRk3ZjEXrqEwp4lTKSQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA0ZGJhMWY0OTBhNTQwY2E5NzNmOGJmN2ZiZDk3ZTBl.jpg)
Ennyi volt, Magyar Péternek vége, közeli barátja okozhatja a vesztét
Így múlik el a világ dicsősége…
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/Gw9_nY2jmprFVGewn-9njfxSqQ5SAXOLJ1K9hsXPwk0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxNjMwMjVlMjQ1ZjRhYmFhMWJkZDIxNTJmYmExMDYx.jpg)
Rossi csattanós választ adott: az Orbán-gyűlölő károgók se köpni, se nyelni nem tudtak
Kemény szavak a kapitánytól.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/06/6cN6NjQsKfd4Xnx4FJ_lcHVVPIgw8jy2dLOHaugEcuI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE3OWY0OGEwNDAwNjQzMDQ4NWQ4NzQ1ODcxNzMzZmUw.jpg)
Ezzel a furfangos trükkel akarják Orbánt megbuktatni
Ravasz csel, de mi lefüleltük!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440851_auto_resized.jpg)
Magyar Péter kétszer megütötte, alelnöke verőemberekkel fenyegette a diszkóbotrányt videózó férfit - videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435858_auto_resized.jpg)
Most már aggódhatunk: Milákról még az edzője sem tud semmit
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439629_auto_resized.jpg)
Társai végignézték a magyar olimpikon drámáját, az orvosok közölték a rossz hírt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439667_auto_resized.jpg)
Ukrán–magyar olajválság: nagyon aggasztó részlet derült ki – Zelenszkij elnök keze van a dologban
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439437_auto_resized.jpg)
Miért viselkedik így Milák Kristóf? Kitálalt a világbajnok legenda
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440731_auto_resized.jpg)
Felelőtlenség volt vagy egyedi ötlet a Szajna-parti megnyitó a franciáktól?
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438161_auto_resized.jpg)
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440445_auto_resized.jpg)
Megszólalt Ónodi Henrietta édesanyja a szívroham után
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440916_auto_resized.jpg)
„Ukrajna nem lehet tag!” – keményen üzentek a legfelsőbb kormányzati körökből keleti szomszédunknak
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440542_auto_resized.jpg)
A világ a párizsi olimpia esti megnyitóját várja + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438807_auto_resized.jpg)
Mellár borítani akarta a bilit, de a tartalma saját fejére hullott
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/jRKLofITBXivcoSPbOPT5S21maJYBfdDQY46ZZpYsA4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E2OWE1MGI2MTFmMjQyODE4MjcyOTIzZDlmOGIxYjM2.jpg)
Nyílt levél Kövér Lászlónak
Kellene tanulni demokráciát Brüsszeltől.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/PlMa9Wnjk1z2ZnWl5ub1OVDlITdvN4rt5U-SYvIhZVo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4Y2U4ZWE2NDRlMzQ1YzQ4ZTVkYjA0MWZmNzBhNjEw.jpg)
Magyar Péter és a randi ára
A messiás kapcarongyként tekint a gyengébbik nem képviselőire.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/c-A8Z0MGb0WlS2tYceomoNx13dyFTB8EP6byC8OGycI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRkNmJkZGFjMjIwYzRhNmViN2NlZTBiZjk5NTFmMDE3.jpg)
Váratlan helyről érkezett hatalmas pofon Magyar Péternek
Erre senki sem számított.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/7xY2xZao4gWq81JiNt-u0WCPQ2o-MtjS-3Ivs04jX5o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcxMjU5OTdjNDg0NjRiZWI5M2EyYzJhMDc0YTg3MmI4.jpg)
Komjáthi és a munkásököl
Egy vicc, amit az agonizáló MSZP művel.