Nézzük először az alaphíreket. November 10-én Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesetet szenvedett a Rómeó és Júlia című előadás közben. Vállalva a felelősséget, Vidnyánszky Attila rögtön benyújtotta lemondását, amit azonban Csák János kulturális és innovációs miniszter nem fogadott el. Kijelentését azzal indokolta, meg kell várni a hivatalos vizsgálat eredményét, döntés csak ezután születhet. A baleset körülményeit feltáró vizsgálat lezárult, a Nemzeti Színház igazgatója pedig a lapunknak adott exkluzív interjúban ismertette annak eredményét, jelezve: lemondását visszavonta. Időközben a tárca közleményéből az is kiderült, hogy Csák János a lemondás visszavonását elfogadta.
A nemzetközileg elismert, világhírű rendezőt, Vidnyánszky Attilát a baloldalon nagyon nem szeretik. Az ok egyszerű, megmutatta, hogy miként lehet a Nemzeti Színház a nemzet színháza. Ezt elődjének, a baloldal ikonjának, Alföldi Róbertnek finoman szólva nem sikerült. Sőt. De hagyjuk a múltat. Sokkal érdekesebb az például, hogy a Sztárboxban keményen megleckéztetett Nagy Ervin kedves felesége, a szintén színművész Borbély Alexandra hogyan reagált arra a hírre, hogy Vidnyánszky visszavonta a lemondását. Korlátozott ideig elérhető Instagram történetében azt írta egyszerűen és érthetően:
„Nagyon erős hányinger kerülget”
Úgy látszik, a férj, Nagy Ervin már nem birkózik meg egyedül a nagyszájú, baloldali hergelő nem túl szimpatikus szerepével a feleségét is harcba küldi.
További Poszt-trauma híreink
Ervin, ez nagyon nem elegáns, sőt fölöttébb csúnya dolog. Gondold ezt át!
Borítókép: Nagy Ervin színész és Borbély Alexandra színésznő a Testről és lélekről című filmjük bemutatója alkalmából tartott sajtótájékoztatón a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 2017. február 10-én (Fotó: MTI/EPA/Guillaume Horcajuelo)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrajna, Dom Perignon és a francia gazdák
Macron azt ígérte, az ukránok EU-csatlakozásával mindenki jól jár, de éppen fordítva történt.

A nyitott társadalom csodája (Waterlootól Mahmoudig)
Ma Svédországban képviselik a migránsok a teljes romlást. És győzni fognak. Hacsak…

Ki is az a „mindenki”?
Jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni.

Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Fény derült Magyar Péter súlyos titkára, ez mindent megmagyaráz
Lelepleződött a Tisza Párt elnöke.

Vona Gábor belökte a szakadékba a Tisza Pártot, Magyar Péter foghatja a fejét
Kemény szavak.

Gálvölgyi János aljas támadást indított Orbán Viktor ellen
Nagyon csúnyán lebukott a baloldali színész.

Tóth Gabi torkának ugrott Fekete-Győr András, leégette magát a bárgyú tekintetű rollermosó
Megvan a Megasztár új versenyzője.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrajna, Dom Perignon és a francia gazdák
Macron azt ígérte, az ukránok EU-csatlakozásával mindenki jól jár, de éppen fordítva történt.

A nyitott társadalom csodája (Waterlootól Mahmoudig)
Ma Svédországban képviselik a migránsok a teljes romlást. És győzni fognak. Hacsak…

Ki is az a „mindenki”?
Jön az udvari bolond a csörgősipkájában, és utánozza azt, aki mindig is szeretett volna lenni.

Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!