Talán ezzel kellett volna kezdenem. Igen. De minekutána a velünk élő SZDSZ sem a sérültekkel foglalkozik, hanem a Nemzeti vezérigazgatójának vérét akarja, ezért remélem, olva­sóim megbocsátják, hogy én is az ügy közéleti vonatkozásával nyitottam. Szóval bízom benne, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó mihamarabb felépül, és a két kiváló színművész a rehabilitációt követően újra színpadra állhat. Ha a hírek igazak, Istennek hála, nem szenvedtek maradandó sérülést, ép maradt a gerincük, a csigolyájuk, a koponyájuk. Óriási szerencséjük van, ha ugyanis valaki 2,8 méter magasból lezuhan, bizony könnyen lehet, hogy olyan sérüléseket szenved, amelyek akár végzetesek lehetnek. Ez nem történt meg, sőt Szász Júliát már haza is engedték a kórházból.

De! A laikusok, például azok, akiket politikai okokból akar megtéveszteni a kulturális SZDSZ meg a Telex és a 444, valószínűleg nem tudják, hogy teljesen megszokott, hogy egy nagyszínházi produkció esetében egy színművész, esetleg egy balettművész, netalán egy operaénekes ilyen magasságokban is dolgozik. Nyilván ha valaki kizárólag lakásszínházak szűk termeiben vagy apró színpadokon terjeszti a liberalizmust, akkor efféle veszélyek nem fenyegetik. Azonban Magyarországon és a világ más országaiban számos olyan színház létezik, amely nagy magassággal rendelkezik, amelyet a rendezők ki is használnak.

Emlékszem, a Szegedi Szabadtérin, a West Side Story című előadásban egy kocsi robbant fel a színpadon, majd egy kaszkadőr-színész szaladt el égő ruhában mellettem. Minden ilyen jelenetet százszor elgyakorlunk, de a balesetet nem lehet százszázalékos biztonsággal kizárni. Mindig benne van a pakliban a baleset, az a bizonyos, rettegett egy százalék. Bruce Willis egy forgatáson sérült meg annyira, hogy abba kellett hagynia a színjátszást. George Clooney szintén egy forgatáson szenvedett olyan súlyos balesetet, hogy az állandó fájdalmai miatt mély depresszióba zuhant, annyira, hogy öngyilkos gondolatai támadtak.

A legendás Bruce Lee fiát, Brandon Lee-t agyonlőtték egy produkció felvétele alatt. Esélye sem volt a túlélésére. És olyan is van, hogy a színész nem elszenvedője, hanem okozója egy balesetnek. Egy halálos balesetnek. Alec Baldwin nem olyan régen a saját operatőrét lőtte agyon. Mondjuk lelkes libsi, Trumpot is gyűlöli, úgyhogy a velünk élő SZDSZ meg a Telex/444 nem is akarta a vérét. Igen, ha az ember nem egy háromszáz fős színházban dolgozik, akkor bizony állandó társa a veszély. Ezért kell minden másodpercben száz százalékkal koncentrálnia, egy pillanatra sem veszítheti el a fókuszt, nem indulhat el a másik irányba, mert nemcsak magában, de másban is kárt tehet.

Azt írja egy nyilvános poszt alatt Janisch Attila okleveles libernyák és hobbirendező, „hogy azért kellene a színészeknek küzde­niük, erre a csaknem végzetes (!!!) balesetre is hivatkozva, hogy ne legyenek annyira kiszolgáltatottak, mint amennyire azok, hogy ne lehessen őket bármilyen veszélyes mutatványra kényszeríteni – akár a sunyi (mert kimondatlan) egziszten­ciális fenyegetettséggel –, hogy szabadon dönthessenek arról, hogy mit vállalnak és mit nem”.

Ugyebár a csaknem végzetes baleset, Istennek hála, végtagsérüléseket jelent, bár látható, hogy a Magyar Narancs szerzője valósággal reszket a vágytól, hogy tényleg komoly baja essen a művészeknek, ami aztán végső soron tönkreteszi Vidnyánszky életét is. De honnan a fészkes fenéből veszi Janisch, hogy a Nemzeti vezérigazgatója tüzes ostorral kényszerítette a két művészt, hogy használja a díszletet? Miből gondolja, hogy erővel, akaratuk ellenére lettek felparancsolva az erkélyre?

Meg egyáltalán micsoda elmaradott fasiszta propaganda egy erkély a Rómeó és Júliában? Ki hallott még ilyet? Rómeónak barna ingben és nadrágban egy átoperált férfit kellene ölelnie egy ukrán óvóhelyen. Egy pincében. Vidnyánszky egyébiránt a Hír TV-nek adott interjúban elmondta, hogy minden esetben egyeztet a művészeivel, és ha a színész veszélyesnek ítél meg egy feladatot, akkor korrigál. De vajon annak idején Janisch Nagy Ervin miatt is kiborult? Amikor Herendi Gábor felparancsolta egy több száz kilós állat hátára, ezzel a színművész életét veszélyeztetve? Ugyan, kérem.

Herendi Gábor egészen biztosan konszenzuális módon kérte meg Nagyot, hogy legyen már kedves felpattanni a lóra, majd elvágtatni a naplementébe. És mi van azokkal az éles és veszélyes fegyverekkel, amelyekkel vívnia kellett?! És ha rosszul sikerül egy vágás, és megsérül valaki?! Belegondolni is rossz. Janisch szerint ­amúgy a színész nem kaszkadőr. Nos, ez valóban így van, de például Tom Cruise vagy Jean-Paul Belmondo nem használt kaszkadőrt, minden jelenetet maguk csináltak meg. Jó, értem persze, hogy ez amolyan toxikus maszkulinitás meg felesleges és káros férfierő-fitogtatás.

A művészet pedig kizárólag a hatalmat kritizálhatja, illetve a női és az LMBTQ-jogokért, valamint a csodálatos Ukrajna szabadságáért küzdhet, az öncélú keménykedés meg egyikkel sincs összhangban. Világos.

Meg hogy nem tudjátok az összes tanuló agyát átmosni. Hogy már nem tudtok harcos liberálist csinálni a szkinhedből. Mondjuk Vilmányi Benettből. Hogy nem minden diák baloldali, ellenzéki aktivistaként fog kijönni az egyetemről. Mert már nem csak nektek vannak színházaitok, iskoláitok, lapjaitok, kritikusaitok.

Borítókép: Vidnyánszky Attila, a Magyar Nemzeti Színház vezérigazgatója (Fotó: Hegedüs Róbert)