Ha ártatlanul ítélnek el egy embert, mindent megtesz annak érdekében, hogy tisztázza magát. Akár még kisebb súlyú törvénytelenségektől sem riad vissza, hogy bizonyítsa, azt a bűnt, amivel vádolják, nem követte el.
Egyet viszont biztosan nem tesz senki szorult helyzetében sem, nem követi el azt, amiről épp el akarja hitetni, hogy soha nem csinálna olyat.
A róka sem könyörög a kakasnak, mondja azt a vadásznak, hogy a ravaszdi tulajdonképpen vegetariánus. K. Endre a kegyelmi ügy kedvezményezettje viszont úgy viselkedik, mint aki megtébolyodott. Úgy akarja velünk elfogadtatni ártatlanságát, vagyis elhitetni azt, nem kényszerített ki senkiből hamis tanúvallomást a pedofil főnökét mentegetve, hogy ezt alátámasztandó hatezerért és egy bevásárlásért akar hangfelvételt kicsikarni az egyik érintettből. Mindez arra utal, K. Endre teljesen elveszítette a józan ítélőképességét, és/vagy nem a maga ura, nem saját akaratából cselekszik.
Amikor ennyire érthetetlenül viselkedik valaki, fölmerül a kérdés, jött vagy küldték? Mindenesetre egyre inkább az az érzésem, nem közénk való. Mert mit is csinál ez az ember?
Miután a szedett-vetett balliberális ellenzék úgy örül a kegyelmi ügy kirobbanását követő botránynak, mint majom a farkának, elemi érdeke, hogy minél tovább fenntartsa a témát, és fokozza az általa kiváltott érzelmek intenzitását a választópolgárokban.
Azt hiszik, ezzel végre megbonthatják a nemzeti tábor egységét, és közelebb kerülhetnek kormánybuktató vágyálmaikhoz. Nekik tehát úgy kell minden nap egy újabb szál a botrányban, mint egy falat kenyér. Ráadásul semmit nem kell tenniük a fekália folyamatos bugyogtatásáért, elintézik azt azok a gazemberek, akik K. Endrét is mozgatják. Akik a szájába adják az olyan mondatot, miszerint kivárják a hangfelvétellel azt a pillanatot, amikor lehet ütni. Kit? Milyen megfontolásból?
