Takaró Mihály volt a Kontextusban Andor Éva vendége. A mások mellett Wass Albert művészetével foglalkozó tudós olyan izgalmas témákról is beszélt a Négyszemköztben, hogy miért vesztettük el Erdélyt. A költő és irodalomtörténész szerint a magyarság léte most is a kultúrán múlik, ezért a nyelvünk, kultúránk megőrzése élet-halál kérdése.
A sokrétű beszélgetésben Bródy János is szóba került, méghozzá azon kijelentése kapcsán, amikor a zenész úgy fogalmazott, hogy a Fidesz ereje a műveletlen emberfőkben rejlik. Azaz azért győzött immár négy alkalommal kétharmados fölénnyel, mert a magyarok ostobák és műveletlenek:
Azt gondolják, hogy az ő olvasatuk az egyedüli és minden más olvasat ettől primitívebb, reakciósabb, elmaradottabb, satöbbi. Ez egyfajta gondolkodásmód, amit az elitizmus és a gőg táplál. Tehát aki nem úgy gondolja, mint én, az valószínűleg műveletlen. Aki nem úgy látja a világot, valószínűleg azért, mert barbár. […] Erről nekünk nem szabad tudomást venni. Ez meggyengít minket.
Fontos beszélgetés, ajánlom megtisztelő figyelmükbe.
Borítókép: Takaró Mihály költő és irodalomtörténész (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kinek az érdeke?
Vajon kinek az érdeke, hogy egyszer csak „kiderüljön”, Magyarország „kémkedik” Ukrajnában, ráadásul Kárpátalján.

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.

Magyar Péter újabb atombombát ígért, de csak bolhaszellentés lett belőle
Ismét besült a csodafegyver.

Fekete-Győr András leleplezte a baloldal féltve őrzött titkát
Ilyen, amikor valóra válik az összeesküvés-elmélet.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Kosztolányi kétharmaddal győzött

Dobrev Klára megújulása színjáték

Egy posztkommunista kései búcsúja

Béke legyen veletek!
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Lendvai Ildikó mindent bevallott, ebbe még Magyar Péter is belepirult
Nagy a szerelem.

Hatalmas, meglepő titok derült ki Orbán egyik véresszájú ellenfeléről
Lehullt a lepel.

Magyar Péter arcátlanul szembeköpte a magyarokat
Nemzeti színű szalagot köt a magyaroknak szánt „bombákra”.

Máté Gábornak vastag a bőr a képén, még neki áll feljebb
Ez hihetetlen!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

KRESZ módosítás 2026-tól: ezek az új szabályok mindenkit érintenek

Máté Gábornak vastag a bőr a képén, még neki áll feljebb

Ez az omlós linzer karika gyors és finom receptje, neked is ismerned kell a trükköt

Orbán Viktor: Egy magyar ellenzéki párt tevékeny szerepet vállalt egy ukrán titkosszolgálati akcióban + videó

Napi horoszkóp 2025. május 14.: a Kos nagy lépésre szánja el magát, megszelídül az Oroszlán

Ferihegyi repülőtér: teljesen megváltozott a parkolási rend, már nem lehet úgy ingyenesen várakozni, ahogy eddig – a Budapest Airport elmagyarázta, miért hozta meg a döntést

Hatalmas, meglepő titok derült ki Orbán egyik véresszájú ellenfeléről

Vége a szaúdi kalandnak? Hazatérhet Cristiano Ronaldo

Ruszin-Szendi Romulusz már nem mellébeszél, hanem inkább elmenekül a kérdések elől + videó

Szabó Bálint is feltűnt a szentendrei Lázárinfón

Döbbenetes felfedezés: létezhet egy ötödik erő is az univerzumban

A Real Madrid bajnoka szégyennek nevezte Vinícius tettét a Barcelona ellen
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kinek az érdeke?
Vajon kinek az érdeke, hogy egyszer csak „kiderüljön”, Magyarország „kémkedik” Ukrajnában, ráadásul Kárpátalján.

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Az ámokfutó „tanár úr” soha nem látott módon szállt bele a magyar bíborosba.

Magyar Péter újabb atombombát ígért, de csak bolhaszellentés lett belőle
Ismét besült a csodafegyver.

Fekete-Győr András leleplezte a baloldal féltve őrzött titkát
Ilyen, amikor valóra válik az összeesküvés-elmélet.