A kapitalisták most felhördülnek, hogy hova gondol ez a firkász. Talán éppen ezért az óradíjszámítástól indulnék el az állításom igazolásával, vagyis azzal, hogy „az idő pénz” mondás az egy roppant nagy hazugság. Ha valaki 5000 forintos óradíjjal dolgozik, az ötször értékesebb ember, mint aki 1000 forintos óradíjjal dolgozik? Vagy menyiszer ér többet, aki mondjuk napi egymilliót keres? (Persze gazdasági szempontból nem mindegy, hogy egységnyi hasznot mennyi idő alatt állítanak elő.)
Nem, ezek a díjak (nevezzük óradíjaknak) csak a teremtő munka értékei annak az embernek abban a folyamatban. Ha ugyanez az ember másik munkát végez, más összegért, akkor sem az embert díjazzák, hanem a másik folyamatban betöltött munkája értékét.
Tehát az idő pénz helyett használjuk inkább az idő értéket, hiszen az ezer forintos óradíjjal dolgozó embernek a gyermekeivel, szeretteivel töltött időt nem az határozza meg, hogy a munkában mennyit adnak egy-egy órányi időért.
Az idő valójában felbecsülhetetlen érték
Az idő érték, és nem kifejezhető pénzben, olyan érték, amiből nincsen végtelen. A születésünktől a halálunkig korlátozottan rendelkezünk vele. Ezzel a korlátozott idővel kell gazdálkodni. Minél kevesebb van belőle, minél kevesebb van hátra, annál értékesebb minden óra, minden perc.
Senki sem számolja pénzben az időt, amit gyermekként boldogságban töltött, talán az értékét sem tudjuk, de a felhőtlen boldogságban töltött gyermekkor ideje felbecsülhetetlen.
Mennyit ér szülőnek lenni, mennyit ér nézni, ahogy a Lego-kockákat építi egymásra a szőnyegen, karácsonykor? Ha egy szülőnek egész évben spórolnia kellett, túlórát kellett vállalnia, hogy a vágyott Legót megvegye, akkor az többet ér, mint aki bármelyiket meg tudja venni a gyermekének? Melyik szülő boldogabb, melyiknek ér többet az az idő, amíg nézi a gyermekét, ahogy az játszik, épít, alkot?
Több időt kellett volna együtt tölteni
Amikor elment örökre egy szerettünk, sosem jutott eszünkbe, hogy több időt kellett volna együtt tölteni? Valószínű legtöbbünkkel előfordult ilyen.
Az idő a legtöbb, amit a másiknak, barátainknak, szeretteinknek adhatunk.
Felbecsülhetetlen érték, mert nem tudjuk, mikor ér véget földi létünk. Holnap talán? És ha holnap, akkor elmondtuk vajon elégszer a gyermekeinknek, hogy mennyire fontosak ők az életünkben? Szántunk rájuk elég időt?
Karácsonykor sokan úgy érzik, magányosak, egyedül vannak. Valójában nem, mert van egy-két ember, akit szenteste is fel tudnak hívni, aki rájuk szán öt percet, aki feláll a családi vacsorától, és azt mondja, rád mindig van időm. Akinek van olyan barátja, ismerőse, szerette, akit szenteste is felhívhat legalább öt percre, az a ember nem magányos, nincs egyedül, mert van valaki, aki a legértékesebbet adja neki: időt.
