Magyar Péternek az utóbbi hónapokban nincsenek túl jó napjai. A kongresszusnak nevezett dzsemborija visszhangtalan maradt, az ünnepi beszéde szánalmasra sikeredett, és közben még egy nagyon kínos magyarázkodásra is kényszerült Brüsszelben, ahol a neve szerepelt egy háborúpárti dokumentumon.
A Tisza Párt elnöke előbb tagadott, majd azt kezdte el hajtogatni, hogy csak tévedésből került oda a neve az előterjesztők közé. Később még tovább ment, arról kezdett beszélni, hogy a nevét egyenesen odahamisította valaki, valószínűleg egy fideszes politikus, de ha nem, akkor is valaki, akit a fideszesek bujtottak fel erre.
Milyen érdekes, hogy mindig valamiféle megmagyarázhatatlan fideszes fortély áldozatául esik Magyar Péter. Azonban a bizonyítékai olyan hiteles, komoly dolgokban merülnek ki, mint az azt beszélik, sokan látták, többen azt mondták s a többi, s a többi.
További Poszt-trauma híreink
Kicsit sok már a kamuból. Egyre nagyobb bajban van Magyar Péter, folyamatosan csökken az érdeklődés iránta és a pártja iránt is. Ennek újabb bizonyítéka, amit Ceglédi Zoltán politikai elemző, publicista tett ki a Facebook-oldalára, olvassák:
„Hát, gyerekek, ez zseniális. Jönnek sorra a tiszások bizonygatni, hogy nálunk nem működne a szerbek módszere, minek tüntetni, mert, most figyelj, ITT NINCS ANNYI ELÉGEDETLEN EMBER. Mi van?! Nem azt hallgatom az influenszereitektől hónapok óta, hogy összeomlott a kormány és árad a Tisza? Nem azt mérték a kutatóitok, hogy tartósan 46-47 százalékon áll Magyar Péter pártja? Nem arról volt szó nemrég, hogy Orbán úgy megzuhant, hogy előre hozott választáson gondolkodik, és Magyar is úgy készül, hogy ez már áprilisban megtörténhet? Most meg hirtelen jön a cincogás? (…)”
Ceglédi nem vádolható kormánypártisággal, úgyhogy valóban nagy lehet a baj a Tisza háza táján.
További Poszt-trauma híreink
Ilyen, amikor szembejön a valóság. Magyar Péter kezdhet komolyan aggódni.
Borítókép: Ceglédi Zoltán (Forrás: YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.

A HVG-s lét a szatyorban
A „nagy hírű” lapnál Rogán Antal még mindig a szankciós listán van.

Béla, a pártelnök
A Jobbik ismeretlen vezetője valóságos polihisztor.

Lázár János képei a falon
A gyilkos lumpenprolik mai utódai tudják, mit kell leakasztgatni a falról, ha eljön a pillanat.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Katy Perry hazug űrkalandja

Húsvét előtt

„Minél rosszabb, annál jobb” – a Tisza Párt lebukott

A hazaárulás mint szakma
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre
Ez igen! Kemény szavak.

Az öt legjobb Val Kilmer-film – Top Secret! + videó
Felejthetetlen vígjáték a nyolcvanas évekből.

Nagy Bandó András legújabb eszement kirohanása sokat árthat Magyar Péternek
A humortalan humorista újból lecsapott.

Íme a felkavaró videó, ami leleplezte Cseh Katalin velőtrázó hazugságát
Figyelem, csak erős idegzetűeknek!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Drog miatt bukott le apa és fia – Döbbenetes videón a rendőrségi akció

Bejelentést tett a Kreml a tűzszünet folytatásáról

Így lesz tökéletes a húsvéti sonka – aranyszabályok és bevált praktikák!

Több százmilliós ingatlanokban élnek a Tisza Párt politikusai + videó

Kitálalt a Farm VIP versenyzője: 14 év és egy gyermek után elvált, ez az oka

Traubisoda: alig tért vissza, máris eltűnt a boltok polcairól a legendás magyar üdítő – ez áll a háttérben

Lendvai Ildikó padlóra került, Rogán Antalról érkezett hír tette be nála a kaput

A Fradi szurkolói üzentek Nyilasi Tibornak – fotó

Moszkva figyelmeztette Németországot, maradjon ki a háborúból

Drámai bejelentés: kiderült, ki tűnt el a hajóbalesetben

Csattanós pofon Hadházynak: az Erzsébet hídon tüntetnek a közlekedés szabadságáért

Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Brutális haciendákból örömködnek a magyarok romló életszínvonalán a tiszás arisztokraták
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.

A HVG-s lét a szatyorban
A „nagy hírű” lapnál Rogán Antal még mindig a szankciós listán van.

Béla, a pártelnök
A Jobbik ismeretlen vezetője valóságos polihisztor.

Lázár János képei a falon
A gyilkos lumpenprolik mai utódai tudják, mit kell leakasztgatni a falról, ha eljön a pillanat.