Szendi legalább ötször nyomta le a szundi gombot, mire képes volt kinyitni a szemét az éjszakába nyúló dorbézolás miatt kurtára sikerült alvás után. Feltekintett a plafonra, majd rémülten felüvöltött. A mennyezeten található tükörből – amelyet a pásztorórák élvezeti értékének kimaxolására szereltetett fel – egy lamantin nézett vissza rá. Falfehér arccal lassan mozgatni kezdte a végtagjait, hogy megbizonyosodjon róla: a magasban lebegő hústorony valóban az ő tükörképe.

Korpulens termetéhez képest meglepő fürgeséggel kipattant az ágyból és a fürdőszobába rohant, hogy az ottani tükörben is szemügyre vegye magát. Lázasan járatta a tekintetét a rejtélyes módon megszaporodott hurkákon, majd a hirtelen megakadó szeme meredten szegeződött egy pontra az álla alatt. – Tripla… – állapította meg remegő hanggal a toka leginkább szembeötlő tulajdonságát.

– Fogyókúra, lépcsőzés, konditerem, síelés – vette sorra gondolatban a lehetőségeket a probléma orvoslására, ám egyik ötletet rosszabbnak találta a másiknál. Abban sem volt biztos, hogy a toka eltüntethető-e egyáltalán az említett tortúrákkal. – Mi lesz így velem – mondta az altábornagy, már-már elpityeredve.

Aztán eszébe jutott, hogy a női magazinokban – amelyeket előszeretettel forgatott, amikor nem látta más – olvasta, hogy sok hollywoodi színésznő végeztetett el magán zsírleszívást. Felderült telihold képpel előhúzott egy dugi csokiszeletet a fürdőköpenye zsebéből. Leült és hosszan majszolta csukott szemmel, miközben az arca egyre kisimultabbá vált. Amikor újból kinyitotta a szemét, abban már a megacélozódott akarat tükröződött: „Kifizettetem a tárcával. A Honvédban megcsinálják. Ha a vezérkari főnöknek nem jár ilyesmi, akkor kinek? Sőt, minél drágább, annál jobb. A parancs az parancs!”