Noha Hann Endre immár több mint három évtizede a magyar közvélemény-kutatás önjelölt doyenje, csak a nyugdíjba vonulása előtt néhány nappal rukkolt elő élete legnagyobb dobásával. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Medián veterán vezetője feltalálta az időgépet. Noha szabadalomról még nem hallani, de Hann Endre nyilatkozatai alapján bizonyos, hogy sikerült az áttörés!
De vegyük sorba, mi is történt! Múlt héten Deák Dániel jelezte: tudomására jutott, hogy a Medián a Tiszának kedvező manipulált választókerületi méréseket készül közzétenni. Elmondta azt is, hogy birtokába kerültek az elemzőcég valós adatai, amelyek szerint a Fidesz közel másfélszer annyi egyéni mandátumot vinne el, mint a Tisza.
Hann Endre nem volt rest: rögtön cáfolta – de legalábbis tagadta – Deák állításait, s azt hangoztatta, hogy a politológus nem létező kutatás nem létező számaival hozakodott elő, s hogy az ő intézete egyáltalán nem is készített ilyen kutatást.
Alig telt el néhány nap, s – láss csodát – mi mással rukkolt elő a Medián, mint egy pont olyan mandátumbecsléssel, amilyenről Deák Dániel beszélt!
Már önmagában az is megsüvegelendő lett volna, hogy villámgyorsan – mindössze egy hét alatt – elkészült a közel háromnegyedes Tisza-fölényt mutató mérés. De van itt egy még ennél is figyelemre méltóbb tett!
A szerdán közzétett kutatásban azt is írják, hogy az adatokat bizony sokkal korábban – februárban és márciusban – vették fel. Egy földhözragadt elme rögtön azt mondaná, hogy Hann Endre hazudik.
Ugyan! Miért is tett volna ilyet úgy, hogy a kutatásban maga osztotta meg az információt az adatfelvétel időpontjáról? Nem, kedves olvasók. Itt arról van szó, hogy doyenünk a korszakalkotó találmányát igyekezett a köz tudomására hozni, méghozzá megdöbbentő szerénységgel.
A Deák Dániellel folytatott csörtében kiváló alkalmat talált arra, hogy a publikumot rendkívül finom, szinte észrevétlen módon értesítse a találmánya sikeréről.
A legkisebb felhajtás nélkül, szép csendben beült az időgépébe, visszautazott idén februárba és felvette az adatokat. Majd visszajött, a többi pedig történelem.
A kevésbé vájt fülű közönség valószínűleg el is siklott volna az egész ügy valós jelentősége fölött. A legtöbben leragadtak ott, hogy a Tisza érdekében csalt a Hann Endre-féle csapat. Ez a Medián vezetőjét – immár – egészen bizonyosan nem érdekli. Ha ismét nyer a Fidesz, legfeljebb elutazik. Vagy vissza, a Gyurcsány-korszakba.



























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!