S mindig jött a kijózanodás:
„Ezt tartja tán az a kis féreg is, mely a gyümölcsöt eszi el előled, […]; De trágyaféregül tán jobb neked /Tenyészni kis körödnek lágy ölében, S tudás nélkűl elfogyni életeddel.”
Jakab tekintete ezután az ablakra vetődött, és a borongós időtől – hallani lehetett, amint esőcseppek koppannak a párkány bádoglapjára – egészen mélabússá vált. „Mi lenne, ha kicsit még aludnék, és elfelejteném ezt az egész őrültséget?” – gondolta, de ez megvalósíthatatlan volt, mert megszokta, hogy a jobb oldalán fekszik, jelenlegi állapotában azonban nem tudott oldalára fordulni. Bármekkora erővel lódította is magát a jobb oldalára, mindig visszagurult a hátára. Már vagy százszor megpróbálta, lehunyta a szemét, hogy ne kelljen rugdalózó lábait látnia, és csak akkor hagyta abba, amikor eddig soha nem tapasztalt, könnyű, tompa fájdalmat érzett az oldalában.
„Istenem – gondolta –, milyen megerőltető foglalkozást is választottam! Az örökké változó emberi kapcsolatok, amelyek soha meg nem állapodnak, soha szívélyessé nem válnak. Az ördög vigye el az egészet!”
Az óra éppen háromnegyed hetet ütött –, az ágy fejénél óvatosan kopogtattak az ajtón.
– Jakab – szólt be a lumpenproletáriátus –, háromnegyed hét. Nem akartál elutazni a Parlamentbe?
Jakab megijedt, amikor meghallotta önmaga válaszoló hangját, amely félreismerhetetlenül régi hangja volt ugyan, de alulról valami visszafojthatatlan, fájdalmas csipogás vegyült bele, s ettől jóformán csak az első pillanatban maradtak épek, érthetőek a szavai, utózengésüket már annyira szétzilálta, hogy az ember nem tudta, jól hall-e.
– Jakab úr – kiáltotta most a lumpenproletáriátus emelt hangon –, végtére, mi történt? Elbarikádozza magát a szobájában, nemmel és igennel felel csupán, súlyos és fölösleges aggodalmat okoz minekünk, és mellesleg megjegyezve, alapjában véve hallatlan módon elhanyagolja képviselői kötelességeit. Most szüleinek és főnökének nevében beszélek, és igen komolyan kérem, adjon azonnal világos magyarázatot.
Meg vagyok lepve, meg vagyok lepve. Én magát nyugodt, józan embernek ismertem, és most mintha hirtelen különös szeszélyekkel akarna kérkedni. Érthetetlen fényképeket oszt meg önmagáról, s ezek régen átlépték a maradék jó ízlés határát is. Elmegy a kedvem, hogy a legcsekélyebb mértékben is kiálljak magáért.
Ezt tudnia kell, azért is, mert ön egyfolytában rám hivatkozik. Ráadásul elhiszi a magához hasonló, ám sokkal okosabb gazemberek úgynevezett közvélemény-kutatásait, és meg van győződve róla, hogy önből mégis lesz valami. Vagy valaki. Márpedig az állása egyáltalán nem mondható szilárdnak. Eredetileg az volt a szándékom, hogy mindezt négyszemközt mondom el magának, de mivel arra kényszerít, hogy haszontalanul vesztegessem itt az időmet, nem tudom, miért ne tudhatnák meg tisztelt szülei is. Szóval teljesítménye az utóbbi időben korántsem nevezhető kielégítőnek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!