Erdélyi Ízek gasztronómiai fesztivál, második rész – Kulináris tobzódás a nagysátorban

A gyimesi skanzenben megrendezett gasztrofesztiválon autentikus népzene szólt az első perctől az utolsóig

Szarvadi Lóránd, aki teljes mellszélességgel a főszervező mellé állt e gigantikus projekt megvalósításában, jelenleg hat vendéglátó egységet (öt éttermet és egy hidegkonyhás pezsgőbárt) működtet, hármat Bukarestben, hármat pedig Bálványoson. A román előadók jó része az ő éttermeiből érkezett. Az öt csúcsétterem közül a bálványosi Gastrolab állított ki a fesztiválon és kínálta a legszélesebb választékot. Az egyes fogásokról itt is fekete táblán tájékozódhattunk, ahol nem rendszerezték ugyan őket, de mi utólag megtehetjük. Hideg és meleg előétel, illetve leves rovatban kínáltak füstölt pisztrángkrémet, háromszéki vadragulevest, foie gras-t (nem véletlenül használom a francia megnevezését a hízott szárnyasmájnak: a libamáj, amit vargányával adtak, már az első napon elfogyott, a fesztivál következő két napján hízott kacsamájat kínáltak szilva-chutney-val). Főételként kérhettünk vargányás szarvasgombás káposztás laskát (avagy cvekedlit, ahogy az anyaországban mondják) és/vagy sertéstarját pityókás párolt káposztával (cseles fogás volt, a pazar állagú és ízű tarja mellé káposztába rejtették a pityókát). A desszertfront akár egy étterem édességrovatát is lefedhette volna, adtak pavlovát lime- és málnaöntettel, somlói galuskát és szilvás gombócot. Valamennyi fogást végigkóstoltam, igényes, önazonos, túlgondolásmentes, élvezetes kompozíciók voltak.

A Páva étterem medvezsíros kenyeret kínált sózott liofilizált málnával vagy zöldhagymával, de aki mindkettőből kért rá, az kapott, sőt felkarikázott zöld erős paprika is volt a pulton, abból is lehetett szedni a kenyérre vagy az ételekbe. Átütő élmény nyújtott a tárkonyos báránypacalleves. Azt tudtam, hogy Adorján remekül kezeli ezt a nehezen beszerezhető alapanyagot, tavaly ősszel megállt Aradon barátaival egy örömfőzésre a Maurer Oszkár éttermébe vezető közös utunk előtt, akkor toszkán báránypacalt készített Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész és sajtkészítő hatéves bivalysajtjával. Emlékezetes este volt. Gerslikását is kínáltak konfitált kacsabelsőséggel, marhapofát hecserlis pecsenyemártással és szegfűgombás tört krumplival. A desszertjük sem volt mindennapos: megtartható, faragott fakanálban házi csokoládé gombakompóttal és dióval. Igen erős ételsor.

Desszertről a sepsiszentgyörgyi Orka gondoskodott, mely vita felett Székelyföld legjobb cukrászdája. Bár nem vagyok édesszájú, nem álltam meg, hogy ne kóstoljam végig a teljes szortimentjüket. Az Év fiatal vállalkozója titulust 2020-ben elnyert cukrász-cukrászdatulajdonos Horváth Orsi négy remek süteményt hozott: mákkatyó néven mákos sajttortát cukormentes szilvaízzel, diótortát, női szeszélynek nevezett pohárdesszertet karamellizált leveles tésztából és ribizlihabból, valamint lokális különlegességként peccspuliszkát, azaz kukorica madeleine-t (francia aprósütemény) joghurtkrémmel és friss csipkebogyólekvárral.

A peccs a csipkebogyó székely megnevezése, nem véletlenül került bele Jakab Benke Nándor Székely nyelvlecke magyaroknak című, rövidke, jellemzően ötven másodperces epizódokból álló YouTube-tanfolyamának első adásába. A sorozat első két része a táplálkozással foglalkozik, így a gyimesi skanzenbe látogató anyaországiaknak nem kevés hasznos tudnivalót adhatott. Üröm az örömben, hogy a szerkesztő keveri az ízes székely kifejezéseket, például pityóka, laska, lapittó a nyelvromboló jövevényszavakkal, például árdé (románul ardei) = paprika, a vinete (románul vinete) = padlizsán, maszlina (románul masline) = olajbogyó.

 

Az második nap reggelén a meghívottakat és kiállítókat katonai teherautók vitték fel az Apa-Havasra, ahol Bíró Lajos pezsgős reggelijét fogyaszthatták el a festői kilátásban gyönyörködve: sajtkrémmel töltött „képviselőfánkot”, disznófősajtot lazaccal és kacsazúzapörköltet túrós csuszával. Molnár Szabolcs prímás a helytörténészek magabiztosságával mutatta be a körpanoráma hegyeit, megemlékezve arról is, hogy itt védte Sebő Ödön főhadnagy négyszáz katonával az állását a százszoros szovjet túlerővel szemben három hétig, olyan hatékonyan és vitézül, hogy a támadók végül a védállást megkerülték, ő pedig kénytelen volt visszavonulni, mielőtt teljesen bekerítik.

 

A lélekremegtető történetet már reggeli után mesélte alkalmi idegenvezetőnk, de így is elgondolkodhattunk magunkba szállva azon, hogy nekünk, könnyebb korba született utódoknak ínyenckedés jutott azon a megszentelt helyen, ahol elődeink a vérüket adták a haza védelmében.

Az előadásokról és a minden percében élvezetesen pörgő főzőshow-ról a zárórészben szólok.

A képek a szerző felvételei