Pacalleves és szalonnás-hagymás puliszka a Székelykő árnyékában, Torockón

A beltér parányi, hangulatos, szeretnivaló. A zsalus ablakokban piros muskátli, ami a sötétzöld ablakkerettel és a fehér falakkal szívünknek tetsző színharmóniát alkot.

Szarvas vendéglő beltere, Torockó Fotó: a szerző

Torockó a legnépszerűbb erdélyi turista-célpontok egyike. A 2011-es népszámlálás szerint mindössze 584 lelket számláló, majdhogynem színmagyar falu fölé úgy magasodik a Székelykő, mint Brassó fölé a Cenk. Ide csak megérkezni és szétnézni is maradandó élmény. 

A torockószentgyörgyi vár (a szerző felvétele)

Hát még bejárni a környező hegyeket vagy kiruccanni a torockószentgyörgyi várromhoz. Közeli célpont a Tordai-hasadék is, mely mindössze 24 kilométerre fekszik Torockótól, nagyjából ugyanakkora távolságra, mint a borairól (is) híres Nagyenyed.

Demeter Béla panziójának ebédlője (a szerző felvétele)

A szállásadók többnyire félpanziós rendszert működtetnek, mi Király Melindáék vendégszeretetét élvezhettük három ízben is. Negyedszer is visszatértünk volna, de egész nyárra lefoglalta a szállást egy utazási iroda, így Demeter Béla panziójában kaptunk végül szállást, ahol éppoly szeretettel fogadtak, mint Királyéknál. Júlia, az idegenforgalmi szakot végzett felszolgáló-adminisztrátor mosolya azt is visszamosolygásra bírja, aki hosszú út után a nyári kánikulában törődötten száll ki az autójából.

Mindkét panzióban házias konyhát visznek, a környékre jellemző ételekkel várják a vendégeket: 

húsgombóc-csorba, húsleves, töltött káposzta, sült oldalas, sertéstokány,

hogy néhány példát mondjak a kóstolt ételek közül. A nem igazán meggyőző húslevest leszámítva, amit idén ettünk, minden fogás ütötte a mércét. Nagyon értékeltük, hogy a káposztának volt még harapása, akárcsak a csorbában főtt leveszöldségnek, ezek is idei élmények.

Sörözni, borozni vagy akár pálinkázni többfelé is lehet. Hangulatos egység a Gondűző, a legutóbbi látogatásunk óta nyílt Székelykő bisztró, de a Forrás borozó az a hely, amit soha nem hagyunk ki. S nem elsősorban azért, mert az 1128 méter magas Székelykő megmászóinak itt adnak hiteles oklevelet szimbolikus összegért cserébe. Hanem a tulajdonossal, Balogh Szabolccsal való találkozás kedvéért, aki a nagyenyedi termelői borok kimérése mellett, ha éppen ráér, a szerencsés vendégekkel megosztja a település történetével kapcsolatos hatalmas tudásanyagának egy pillanat ihlette mozaikképét. (E másfél évtizede felvett néhány perces interjú, melyben a szerző a Torockóról szóló kötetéről és életfilozófiájáról mesél, ízelítőt ad abból a szellemi csemegéből, ami a Forrás borozóban várhat minket.)

A Szarvas vendéglő (a szerző felvétele)

Aki a túráról visszatérve déltájt meleg ételt enne hagyományos vendéglői környezetben, a település szívében működő Szarvas vendéglőbe ülhet be.

 A beltér parányi, hangulatos, szeretnivaló. A zsalus ablakokban piros muskátli, ami a sötétzöld ablakkerettel és a fehér falakkal szívünknek tetsző színharmóniát alkot. A falon mellmagasságig lambéria, feljebb szarvasagancs, a csillár rusztikus kocsikerék, a sarokban cserépkályha. 

Kilátás a Szarvas vendéglő teraszáról (a szerző felvétele)

Két teraszt is működtetnek, egyet az emeleten, egyet pedig az utca kövén. A fenséges kilátás az utóbbiról élvezhető maradéktalanul. Az asztalon só-, illetve borslisztszóró, ipari ecet és napraforgóolaj.

Az étlapon népszerű helyi fogások sorjáznak a leggyakoribb Kárpát-medencei alapanyagokból, csirke- és sertéshúsból, de megjelenik az étlapon a pisztráng és a kacsa is, utóbbi konfitálva. Kínálnak többek között rántottákat, töltött csirkecombot „Nagyapa kedvence” címszó alatt, sertéscsászárt, tarját, karajt, csirkemellet és miccset roston sütve, többféle puliszkát, sült házi kolbászt és somodi kalácsot. Az étlapot alávethetnék némi szakmai revíziónak, a miccs csevapkénti „magyar” fordítása nem helytálló, két külön ételről van szó, egyik román, másik szerb, rokon ételek, de más receptúra alapján készülnek, a románból magyarított „konfiált” helyesen „konfitált”, a „réteges has szallona” minden bizonnyal császárhúst fed.

Az itallap borrovata a nyolcvanas–kilencvenes éveket idézi. A ház boráról nem tudunk meg mást, csak a színét és az árát, a palackos borok esetében a díjszabáson kívül egy esetben (Zsidve) a borvidéket, másik esetben a minőségi besorolást (Premiat), harmadik esetben (Plébános) a történelmi házasítás fantázianevét. Pincészet, évjárat, fajta megjelölése elmarad. A nagyipari multisörök mellett háromféle főzetet kínálnak a Tiltott Csíki Sörmanufaktúrától, a szűk töményválasztékból a vélhetően helyi főzésű szilva, valamint a vadalmapálinka érdemel említést.

A kétezer-tízes évek elején jártam náluk először, a levesek mellett házias töltött káposztát és elfogadható roston sült csirkemellet ettünk hasábburgonyával, valamint gyengécske káposztasalátával.

Idén pacallevest és puliszkát rendeltem náluk, mindkét fogással meg voltam elégedve. 

Pacalleves a Szarvasban (a szerző felvétele)

A pacallevesből nem spórolták ki a pacalt, a leve is jóízű volt. A tejfelt nem homogenizálták tökéletesen, a pacal lehetett volna kicsivel feszesebb, ezzel együtt e fogás a műfaj korrekt, méltó képviselőjének nevezhető. A mellé adott kenyér egyszerűbb minőségű, de friss. 

Puliszka a Szarvasban (a szerző felvétele)

A hagymás, szalonnás, tejfeles, fetasajtos puliszka kifejezetten jónak bizonyult.

Kértem egy káposztasalátát is, melyet ezúttal kifogástalannak találtam.

Az árak barátságosak, a két ételre, salátára és két sörre 7000 forint körüli összeget fizettem.

A kiszolgálás kedves, szívélyes, mosolygós.

A Szarvas vendéglő a korrekcióra szoruló, fentebb jelzett apróságokkal együtt a helyén van, azt adja, amit az ember vár.

Jó érzés ide visszatérni.

Elérhetőségek:

Szarvas vendéglő

DJ107M, Torockó, 517610 Telefonszám: + 40 729 412 874

Honlapot, e-mail-címet kitartó keresgéléssel sem leltem a világhálón.

Borítókép: a torockói Szarvas vendéglő beltere (Fotó: Borbély Zsolt Attila)