A történelem iránt érdeklődő, nemzetben gondolkodó magyarok többségének első asszociációja Gyulafehérvár nevének hallatán nem az, hogy micsoda magyar évezredet élt meg e város megalapítása óta, hanem az 1918. december 1-jei román népgyűlés, amelyhez a román nemzetideológia Erdély megszerzését köti.
Amit ők visszaszerzésként igyekeznek beállítani, s ez az igyekezet nem sikertelen, hiszen a románság elsöprő többsége szilárdan hisz a történelmi hipotézisnek is gyenge, ezer sebből vérző dáko-román elméletben és abban is, hogy Mihály vajdát a „román” tartományok egyesítésének szándéka vezette, midőn igen rövid ideig ezeknek uralkodói címét viselhette.
A románok által a „vitéz” eposzi jelzővel emlegetett vajdát épp Gyulafehérváron választották erdélyi fejedelemmé 1599. november 26-án. Ennek a meglepő fordulatnak a hátterét többen is megvilágították, hadd idézzem ezúttal Garda Dezső történészt: „Mihály vajda a jobbágysorba taszított közszékelyek kiszolgáltatottságában és elkeseredettségében találta meg fő támaszát. A Habsburg császár nevében kiadott hamis székely szabadságlevele több ezer székely fegyverforgatót nyert meg táborának.” (Érdemes elolvasni a teljes szöveget!).
Szó sem volt itt Nagy-Románia előképéről, a közjogi rendszer érintetlen maradt, a vajda politikájának semmilyen nemzeti jellege nem volt, szimpla hatalmi taktika hozta össze a sajátos puzzle-t. Egyébként is, a „román” „országrészek” egyesítési szándékának felvetése arcpirító történelmi anakronizmus, ami egyébként a román közgondolkodásban is csak a XIX. században jelent meg.
Erdélyre még maguk a románok sem gondolhattak ebben a korszakban román országrészként, arról nem szólva, hogy a „román” nemzettudat csak évszázadokkal később jelent meg. Mindez persze nem zavarja azokat, akik az ebül szerzett jószág megtartásának legitimálását szolgáló nemzetideológia építésére használják a történelemhamisítást.
Visszatérve Gyulafehérvárra, lassan már a magyar közemlékezetből is kikopott, hogy ez volt Erdély történelmi fővárosa, ahol Szent István alapított római katolikus püspökséget, ahol fejedelmeink, egyházi méltóságaink és más történelmi személyiségeink sora nyugszik, beleértve Hunyadi Jánost is. A székesegyház sírboltjában tizenegy erdélyi püspök lelt végső nyughelyre: Mártonffy György, Antalfi János, Sorger Gergely, Bajtay Antal, Manzador Piusz, Batthyány Ignác, Mártonffy József, Kovács Miklós, Vorbuchner Adolf, Márton Áron és Jakab Antal, valamint Maczalik Győző titkos püspök, vértanú.
Itt található a legendás Batthyáneum nevű könyvtár és tudományos gyűjtemény, a hatvanezer kötete között 927 kötetnyi kézirat és kódex, valamint 565 ősnyomtatvány található. 1950-ben államosították, visszaszolgáltatása a vonatkozó jogszabályok dacára sem történt meg, egyelőre az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt van az ügy.
Trianon idején Gyulafehérvár 11 616 lakosából 5226 volt magyar, 5170 román, 792 német és 287 cigány, tehát vékony, de tagadhatatlan relatív többségünk volt. Ehhez képest a magyarság mai részaránya elenyésző, 2011-ben a város 63 536 lakosából mindössze 936 vallotta magát magyarnak.
Magyarként ide látogatni fájdalmas élmény, mint ahogy fájdalmas a szlovákok által dominált Pozsonyban vagy Kassán sétálgatni, amelyek éppannyira hordozzák a magyar évszázadok súlyos üzenetét, mint Gyulafehérvár.
Ugyanakkor e városok történelmi-kulturális öröksége önazonosságunk szerves részét képezi, erkölcsi kötelességünk tudni róluk, megmutatni utódainknak nevezetességeiket.
A történelmi séta közben könnyen megéhezik az ember. S ha beül valahová, jobb, ha nem találomra teszi.
A „La Maison de Caroline” nevű ékszerdobozszerű hotelétteremben a vírusjárvány előtt jártam, nem volt teljesen hibátlan, de színvonalas, átlag feletti ételeket kaptam, ahogy nézem a Facebook-oldaluk ételfotóit, azóta még fejlődtek is. (Élménybeszámolóm itt olvasható.)
2021 nyarán sikerült eljutni a Tripadvisor közösségének kedvenc gyulafehérvári éttermébe, a Dantéba, amely kifejezetten jó, mondhatni meggyőző élményt adott. Minőségi alapanyagokból remek olasz ételeket varázsolnak az asztalra. (Részletek itt.)
Idén nyáron is tettem egy utat az ódon fővárosba, ezúttal megint egy olasz éttermet vettem célba.
Az Allegria (olaszul: örömujjongás, rajongás, nem csoda, hogy e néven Nagyváradon is működik egy átlag feletti olasz étterem, de még a Munténiában fekvő, Brajla megyei Sóstón életre hívott komplexum egyik éttermét is így hívják) a Merkur üzletközpont tetején talált otthonra, a kilátás mind a teraszról, mind pedig a pazarul berendezett belső részből impozáns, más kérdés, hogy nemcsak a város központja tárul a szemünk elé, hanem a szocialista építészet is belezavar a panorámába.
Az ételválasztékot olasz és nemzetközi fogásokból állították össze, de a román konyha is beköszön két csorba erejéig.
Az elmaradhatatlan pizza-pasta mellett kínálnak többek között hízott szárnyasmáj-pástétomot amarénamártással, avokádós-mangós tonhaltatárt, sáfrányos arancinit vargányamártással és fekete szarvasgombával, kacsamellet fehérborban párolt körtével, zellerpürével és vörösbormártással, érlelt marha steakeket, szójamázas lazacot roston sült zöldséggel és fokhagymás edamame babbal, tonhal steaket roston sült zöldségekkel, főtt burgonyával és mentás zöldborsópürével.
Az itallap igényes, fő erőssége a tömény-szortiment.
Mind a whisky, mind a gin, mind a rum műfajában több figyelemre méltó tétellel találkozhatunk.
Mindegy félszáz minőségi bort kínálnak főként Erdélyből a Kárpátokon túlról, valamint Moldova köztársaságból, de beválogattak néhány olasz és francia bort is. A borárak borsosak. A nagyipari sörök mellett a Nagyszeben melletti Feleken működő Augusta kézműves főzde egyik sörét is megleljük a választékban.
A padlizsánkrém a népszerű majonézes stílust követi, akárcsak a karfiolkrém, készterméknek tűnik viszont a sültpaprika-saláta. Trattoria típusú pizzakenyeret adnak hozzá.
A Diavola pizza is ebben az iskolázásban készült, a feltétek minőségiek.
A kacsacombot szépen tálalták, a hús ízletes, állaga lehetne feszesebb, de így is a műfaj erős képviselője, különösen a kifogástalan krumplipürével, illetve a selymes, koncentrált ízű málna- és céklamártással.
Jól sikerült a mangómártással kínált, málnaszemekkel ékített fehércsokis sajttorta is.
Az ételárak mai viszonylatban kifejezetten barátságosnak nevezhetőek, különösen, ha összevetjük a hely atmoszférájával és a konyha színvonalával.
A pizza és az előétel átszámolva 2500 forint körüli összegbe került, a kacsáért körettel együtt 3800 forintot fizettem, a desszert díjszabása 2000 forint volt. Tegyem hozzá, hogy ma már az erdélyi nagyvárosokban árképzés tekintetében sok esetben „jobban fog a ceruza”, mint a magyar fővárosban. Az Allegria üdítő kivétel.
A kiszolgálás kiváló, mondhatni tanítható. Pincérünk kedves, udvarias, felkészült és figyelmes.
Az Allegria jó választás lehet az olasz ízek szerelmeseinek.
S nemcsak nekik.
Elérhetőségek:
Allegria étterem
Gyulafehérvár, Mercur City Center, Tudor Vladimirescu u. 1. Telefonszám: + 36 743 068 069
Honlap: https://restaurant-allegria.ro
Borítókép: kacsacomb az Allegriában (Fotó: Borbély Zsolt Attila)
