A régi malomhoz címzett nagyszentmiklósi étterem séfje Madar Ciprian, aki a közösségi médiában fellelhető fotóinak tanúsága szerint szenvedélyes galambtenyésztő is egyben, rendszeres részvevője az e témájú magyarországi versenyeknek.
A beltér hangulatos: gerendás mennyezet, festményekkel dekorált nyerstéglás falak, a benyílókban népi kerámiák.
Az étlap tipikus Kárpát-medencei „félolasz”, ahol a talján fogásokat helyi specialitások színesítik. Kínálnak egyik oldalról bruschettákat, vargányakrémlevest parmezánnal, pastákat, pizzákat, szezámmagos tonhalat édesburgonya-pürével, roston sült aranydurbincsot polentával, semifredót, másik oldalról húsgombóclevest, csülkös babot, roston sült sertéstarját, -karajt, csirkemellet és rántott húst sült krumplival, valamint túrófánkot, illetve palacsintát.
Az italválaszték szűk, tartanak négyféle nem kiugró, olcsó kimért bort, valamint tucatnyi minőségi palackozott olasz és helyi tételt. A sörök nagyipariak, a tömény italok kommerszek.
Ettünk egy pacallevest, mely megelégedésünkre szolgált, a selymes, jó ízű lében kellő mennyiségű pacal rejtőzött. Értékeltük, hogy nem követték az általános gyakorlatot, amikor a betéten igyekszik spórolni az üzletvezetés. A mellé adott kenyér gyengécskének bizonyult, utólag sajnáltam, hogy nem rendeltem inkább pizzakenyeret, az nagyságrenddel jobb lett volna.
A fritto misto tintahalból és kagylóhúsból készült, rákot csak mutatóban tartalmazott. Nem bántuk volna, ha adnak mellé valamilyen mártást is a citromon kívül, mint ahogy az egyébként a legtöbb helyen jellemző.
Amúgy az alapanyag friss volt, jó kedvvel ettük, akárcsak a békacombot, ez esetben sem spóroltak az adagon. Az élvezhető köret külön tányéron érkezett, póréhagymás tejszínes burgonyát kértünk mellé.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!