Buja növényzet, gondozatlan erdőség, a víz közelsége: itt akkor is jó sétálni, ha nincs konkrét célpontunk. Ha nem olvassuk anno Sam Worthington éttermi beszámolóit a Budapest Business Journal Weekben és a Good Living Guide To Hungary című köteteiben, vélhetően soha nem fedezzük fel
azt a Kopaszi-gáti éttermet, amelynek nem volt sem címe, sem telefonszáma, az akkor még dzsungelszerűen benőtt félsziget közepén működött, s csak erdei ösvényekre emlékeztető csapásokon lehetett megközelíteni. Ott ettük életünk egyik legjobb cigánypecsenyéjét.
Előbb-utóbb a Népszigetnek is ez lesz a sorsa, de egy ideig még élvezhetjük a gondozatlan, rendezetlen természet szépségét.
Első ízben délről közelítettük meg a helyszínt. Épp egy vaddisznó kószált akkor arrafelé, mi is láttuk felénk csörtetni, úgy száz méter távolságból, nem bántuk, hogy irányt váltott. Egy héttel később, midőn az északi egységeket vettük górcső alá, az arra sétálgatókkal szóba elegyedve megtudtuk, hogy még mindig a szigeten portyázik, mutattak is friss fotókat az állatról.

Az első egység, ami útba esett, a Sziget sörkert volt, mely a szélesebb kínálatú balatoni strandbüféket idézi. Csülkös bableves, harcsahalászlé, pacalpörkölt, sztrapacska, gyros tál, hamburger, bolognai, hekk, sült kolbász, mátrai borzas, cordon bleu, cigánypecsenye, rántott félkemény sajt, camembert, csirkemell, sertésszelet, rántott és fokhagymás harcsa, harcsapaprikás, sült halak: hekk, pisztráng, süllő, keszeg, saláták, palacsinták.
Mi mást rendeltem volna, mint pacalt, kérdezték, hogy rizst kérek-e hozzá vagy sült burgonyát, mert petrezselymes krumplit nem tartanak, mondtam, hogy inkább kenyeret kérek meg savanyúságot.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!