Idén a „női energiák” álltak a minőségiközpontú magyar vendéglátók Millenárisbeli seregszemléjének, a Gourmet fesztiválnak a középpontjában. Ez érződött a Gourmet Akadémia színpadán zajló főzőshow-n is, amiről idén sajnos le kellett mondjak, mert bármennyire is igyekeztem több időt kipréselni e kiemelkedő gasztronómiai esemény számára, csak egy délutánt tudtam a rendezvényen tölteni, így épp csak belepillantottam 5-10 perc erejéig két műsorszámba, az időt arra fordítottam, hogy minél többet kóstoljak a kiállítók lenyűgöző felhozatalából.
Azt minden esetre jól esett látni, hogy a koreai ételbemutatót még a nagykövetség munkatársai is figyelemmel kísérték az első sorból, s elcsíptem Mautner Zsófinak a kim chi sokrétű felhasználhatóságával kapcsolatos mondatait, melyeket magam is osztok. Kár lenne a koreai konyha talán legismertebb tejsavas erjesztésű savanyúságát csak önmagában fogyasztani, mint teszik azt a legtöbben, hisz alapanyagnak is kiváló, a világhálón receptek sokaságát találjuk két-három kattintásnyira.
A többszáz kulináris műhely keretén belül idén is értelemszerűen az éttermek és bisztrók voltak elsöprő többségben, de megjelentek saját standdal cukrászdák, italforgalmazók, borászatok, és idén először pékségek is.
Sokan rendkívül elmésen oldották meg azt a kérdést, hogy miként integrálják a kínált ételekbe-italokba a fesztivál mottóját. Legleleményesebbnek a más szempontból is felfokú jelzőkre érdemesült Bori Mamit produkciója tűnt. (A képzeletbeli pacalpörkölt-toplistám dobogós produkciójának leírását is integráló gyöngyösi élménybeszámolóm itt elérhető.)