Egy etnikai konyha járványszerű, szinte az egész világot érintő elterjedésének több oka is lehet, melyek közül kettő alapvető. Az egyik a hordozó réteg mobilitása, a másik pedig az adott konyha néhány kultikus fogásának szerencsés találkozása a közízléssel. Nyilván e két mögöttes találkozhat, sőt, akár szinergikusan is hathat.
Úgy vélem, a kínai egyenbüfék térhódítása klasszikus példa az első esetre, itt a kínálat és a kedvező ár teremtette meg a keresletet. A másodikra példa többek között az olasz vagy japán konyha. Ez abból is látszik, hogy míg az indiai, kínai, vietnámi éttermek zöme az adott nemzetek fiainak kezében van, Dunát lehet rekeszteni a Kárpát medence őshonos nemzeteinek tagjai által működtetett olasz, olaszos és álolasz vendéglőivel, hála főként a pizzának és másodsorban a pasta-nak. De elképesztő átütő erőt mutat a sushi is, melyet messze nemcsak japánok készítek.
Utóbbiak sorában tartozik a mexikói konyha is, melyet képviselő vendéglátóegységek között kisebbségben vannak a mexikóiak által működtetettek, itt inkább a klasszikus fogásaik, a taco, a quessadilla, vagy a nachos hódítási képességéről van szó. Egyik oldalról Közép-Európa nem tartozik a mexikói kivándorlók legfontosabb cél-régiói közé, hogy finoman fogalmazzunk, másik oldalról viszont ezek a fogások méltán népszerűek, az általuk hordozott kulináris izgalom, vibráció és variálhatóság okán.
Az utóbbi években egyfajta budapesti mexikói „újhullám” kibontakozásának lehettünk tanúi, sorra nyíltak izgalmas helyek a már meglevő és sikeresen működő egységek, az Arriba Taquiera és Gringos Amigos franchise, a pandémia előtt két évvel induló színvonalas és népszerű Tereza, a két éve nyitott Hugo (rovatbeli beszámoló itt), a Szigligetről ismert Nádor utcai TacoBar, a Papitos, a Corvin sétányon található Cortez, vagy a legrégebbi motoros, a mexikói színeket a főváros gasztro-palettáján a kilencvenes évek legvége óta képviselő Iguana mellett, hogy a legfontosabbakat említsem a leteszteltek közül. Nem egészen egy esztendő leforgása alatt egymás után nyitottak az izgalmasabbnál izgalmasabb mexikói egységek a Tako, a Casa Mexa, a Todo és a Maia. Nézzük meg ezeket közelebbről!
A Casa Mexa-t két mexikói fiatal a lassan tíz éve Budapesten élő Daniel Sanchez Mencias és a pandémia idején ide költözött Hector Ruiz Lopez alapította. A bulinegyedbeli egységnek nincs telefonszáma, Facebook-oldalukon is jelzik, hogy asztalt foglalni nem lehet. A hely ezzel együtt egy csapásra népszerűvé vált, elsőre nem kaptunk helyet, igazság szerint másodjára sem, még állóhely is alig volt, így elvitelre kértem a magam fogását.
Amúgy is magasított székekkel várják a vendégeket, ami az ő szempontjukból érthető, hiszen a parányi beltérben minél több embert le szeretnének ültetni. Nekem, aki kifejezetten kerülöm az olyan élethelyzeteket, amikor magasított ülőalkalmatosságokon kell ücsörögni, nem volt nehéz lemondani arról, hogy helyben egyem meg az egyébként remek quessadilla-t.
Az is az elvitel mellett szólt, hogy csak kommersz nagyipari multisörük van, márpedig a mexikói ételek kifejezetten sört kívánnak, lehetőség szerint valami jobbacskát, ha én lennék a helyükben, két kukoricás magyar sört, Cortezt és Popcorn IPA-t tartanék a Rízmajer főzdétől. Azt nagyon értékeltem, hogy a pulton van három saját készítésű remek mexikói szósz, salsa verde, la de morita és habanero tatemado, amivel mindenki kedvére ízesítheti a rendelt fogást. Utóbbi volt leginkább ízlésemre való.
A magyar gasztro-blogok ősforrásának, a Molnár B. Tamás és Bittera Dóra által működtetett Bűvös szakácsnak megfogalmazása a mexikói konyha talán első számú produkcióját illetően oly telibe talált, hogy keresve sem találnánk jobb felvezetést a „Tako” nevű egységhez, melynek életre hívói a Múzeum körúton ütöttek tanyát egy kapualjban a „Manu+” nevű autentikus pizzázó helyén. „A történelem élő sodra, mindennapi atavizmus, mágia. Legfeljebb a népi futballőrülethez hasonlítható, esetleg a Guadalupei Szűz Mária imádatához vagy a küszöbönálló újrafeltámadás önkívületéhez.
Mexikóban efféle gondolattársítások buggyannak elő emberekből, mikor a tacóra fordul a szó. Mely taco összefog szegényt és gazdagot, régiókat és korokat. Mint Itáliában a spagetti.
Egy szimpla kis lepény kukoricából vagy búzából, amire végtelen számú töltelék kerülhet, majd még egy pikáns ízesítő (salsa), ami hol nyersen salátaszerű, hol főzött, hol fűszernövényes, legtöbbször csilipaprikás.
Egy tulancingói barbecoa-mester szerint olyan ez, mint a szentháromság egylényegűsége: akkor jelenik meg nekünk isteni mivoltában, ha egyformán tökéletes a tortillalepény, a hús és a salsa. Boldog műfaj, mert a három, önmagában is változatos elemből végtelennek tűnik a kombinációk száma. (Teljes szöveg itt.)
A kissé romos, alternatív környezetben fiatal, kommunikatív srácok elképesztő lelkesedéssel készítenek néhány jól elképzelt mexikói fogást a kapuit 2024. május 15-én kitáró egységben. Vannak házi készítésű szószaik, ezek elvitelre is megvásárolhatóak, akárcsak az ecetes fokhagyma, a jalapeno savanyúság, a jó minőségű olívaolaj s a Makava jégtea.
Egy sertés tacot ettem náluk, mely pazar volt minden elemét s a köztük levő harmóniát illetően egyaránt. Banalitásnak tűnik, de értékeltem, hogy üvegpoharat is kaptam a korrekt német import sör mellé. Telefonszámuk, e-mail címük, honlapjuk nincs, Facebook-oldaluk itt érhető el. Eredeti, ötletes, izgalmas hely a Tako, érdemes kipróbálni, sőt, akár visszajárni is.
A két fúziós étteremről, a 101 bisztró-családból ismert Keve Márton és Lu Boen által elindított Todo-ról és a török származású, Kaliforniában felnőtt vendéglátós Emre Sergin-jegyezte Maiaról a következő részben lesz szó.
