Simon Zoltán: Adatvédelmi aggályok
A legtöbb embernek a skótokról elsőként a kilt, azaz a skót szoknya, illetve a zsugori skótokról szóló viccek ugranak be. A skótok fösvénységét a mai statisztikák nem támasztják alá, hiszen Nagy- Britannián belül egy főre számítva a skótok adakoznak a leg
A legtöbb embernek a skótokról elsőként a kilt, azaz a skót szoknya, illetve a zsugori skótokról szóló viccek ugranak be. A skótok fösvénységét a mai statisztikák nem támasztják alá, hiszen Nagy- Britannián belül egy főre számítva a skótok adakoznak a leg
Egy, a rendszerváltás óta megoldatlan problémát hozott felszínre az európai uniós egészségbiztosítási kártya bevezetésének terve, ugyanis a kétszázezret is elérheti azok száma Magyarországon, akik a törvény szerint nem lennének jogosultak egészségügyi el
Több támogatást nem tud adni a gazdáknak a kabinet, és én, személy szerint ebben nagyon eltökélt vagyok – közölte a gazdatüntetés kapcsán a miniszterelnök, akinek bizalmát még mindig élvezi a földművelésügyi miniszter. Gyurcsány Ferenc szerint az üg
Egy halálos áldozata van annak a balesetnek, amely Komárom-Esztergom megyében történt a 8135-ös úton tegnap délután – jelenti a HavariaPress.
Míg 2002 végén a magyarok még irreálisan magas várakozásokkal tekintettek az EU-tagság elé, addig 2004 végére a legelégedetlenebbekké és legborúlátóbbakká váltak az újonnan csatlakozott országok közül – derül ki a GfK piackutató intézet felméréséből
Oszama bin Laden arra buzdítja híveit, hogy Irak helyett az Egyesült Államok területén támadjanak amerikai célpontokat- írja a Washington Times. – Az iraki mobiltelefon-hálózattal kapcsolatos korrupció nyertesei Szaddam legfőbb pénzemberei – k
Forgalom szempontjából gyászos volt az évkezdet a magyarországi ingatlanpiacon, ami az építkezéseket illeti. A vállalkozók tele vannak panasszal, mivel a már tavaly is visszaeső kereslet után 2005 egyelőre kifejezetten katasztrofális képet mutat.
52,53 pontos csökkenéssel, 18.330,07 ponton nyitott kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. Ez 0,29 százalékos gyengülés a hétfői záró értékhez képest .
Ötödik remijét könyvelhette el Lékó Péter a linaresi sakk szupertorna hatodik játéknapján – írja a sportforum.hu.
Magyarországon a szocialista kormány erőteljesen elkötelezett a piacgazdaságnak, de nem sikerült megoldani a mezőgazdaság, az egészségügy és az adóreform gondját, a lakosság 25 százaléka nagy szegénységben él – olvasható az amerikai külügyminisztér
Szegvári Katalin nyílt levele a miniszterelnöknek
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Laura Dahlmeier hegymászás közben vesztette életét Pakisztánban.
Gjert Ingebrigtsen nem fogta vissza magát, két éve nem szólalt meg, most azonban sok mindenkinek nekiment.
A Brüsszelben megírt programot akarja végrehajtani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.