- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Két hónapig nem forgatnak pornófilmet az USA-ban
Leállt a pornófilmgyártás az Egyesült Államokban, legalább is két hónapra. Az egyik színészről ugyanis kiderült, hogy HIV pozitív. Amíg az összes többi pornószereplő AIDS-tesztje nem készül el, addig leállítják az összes film forgatását. Egyelőre úgy tudn
Jótékonysági koncert a Budai Vigadóban
Az egy órányi műsort neves előadók ajánlják fel a Magyarországi Kallós Zoltán Alapítvány javára: énekével gyönyörködtet Petrás Mária, Herczku Ágnes, Kallós Zoltán, s a vele érkező válaszúti iskolások, muzsikál a Muzsikás együttes és Pál István „Szal

Két hónapig nem forgatnak pornófilmet az USA-ban
Leállt a pornófilmgyártás az Egyesült Államokban, legalább is két hónapra. Az egyik színészről ugyanis kiderült, hogy HIV pozitív. Amíg az összes többi pornószereplő AIDS-tesztje nem készül el, addig leállítják az összes film forgatását. Egyelőre úgy tudn

Jótékonysági koncert a Budai Vigadóban
Az egy órányi műsort neves előadók ajánlják fel a Magyarországi Kallós Zoltán Alapítvány javára: énekével gyönyörködtet Petrás Mária, Herczku Ágnes, Kallós Zoltán, s a vele érkező válaszúti iskolások, muzsikál a Muzsikás együttes és Pál István „Szal

Kilenc év fegyház kábítószer terjesztésért
Súlyos fegyházbüntetésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság a kábítószer-terjesztéssel vádolt szegedi fiatalokat – tudta meg a HavariaPress. Még 2002-ben a négy vádlottnál nagy mennyiségű heroint és amfetamint foglalt le a rendőrség.

PUBLIC TELEVISION ON A SLIMMING DIET
Zoltán Rudi, president of MTV public television explains it with economizing purposes that for three months from June 12 all interior productions must be suspended, apart from news programmes.

MONEY IN HALF A METRE HIGH STACKS
The confession of Attila Kulcsár’s driver confirms the suspicion that the strings of the broker scandal lead to upper political circles. Apart from politicians the taxi driver delivered money to the Premier’s friend, too.

Élni akar a Vidám Színpad
A Vidám Színpadon teljes gőzzel készülnek Shakespeare A makrancos hölgy című darabjának április 30-i bemutatójára. Jóllehet a teátrum kevés pénzből kénytelen gazdálkodni, és temérdek feladat áll még előttük, Puskás Tamás direktor bizakodó. Mint mondja, mo

Final Four: a Gambrinus Brnóval játszik ma a Pécs
A Pécsett zajló női kosárlabda Final Four második elődöntőjében péntek este a lengyel VBW Gdynia és a cseh Gambrinus Brno csapata csapott össze a döntőbe kerülésért. A találkozó végig szoros küzdelmet hozott, mindkét csapat keményen védekezett, ugyanakkor

Mandula Petra kiesett Charlestonban
A Charlestonban zajló, 1,3 millió dollár összdíjazású női tenisztorna egyesinek küzdelmében a negyedik fordulóban Mandula Petra kétjátszmás mérkőzésen kikapott horvát ellenfelétől és kiesett – adta hírül az NSO.

Roberto Carlos hosszabbít Madridban
A spanyol Marca értesülései szerint Roberto Carlos 2007-ig hosszabbíthat a Real Madrid futballcsapatánál.

Matthäus tagadja, hogy interjút adott a belgrádi Blicnek
A magyar válogatott decemberben kinevezett német kapitánya, Lothar Matthäus fenntartja véleményét, miszerint visszamenne Belgrádba, de csak azután, hogy kijuttatta a magyar csapatot a vb-re. A nyilatkozatai viszont ellentmondanak egymásnak, és tagadja, ho

Medgyessyék Németországban lobbiznak
A Frankfurter Allgemeine Zeitung budapesti gazdasági tudósítója, Carola Kaps beszámol arról, miként kívánja visszanyerni a Medgyessy-kormány, a német tőke bizalmát. A cikkben következetesen Draskovicnak írt magyar pénzügyminiszter, frankfurti befektetőkke

Mikor nőjük ki a gyerekcipőt?
Az alap- és középfokú oktatási intézményekben száz diákra mindössze hét számítógép jut; a gépek fele ráadásul elavult – derül ki a TÁRKI felméréséből, mely a hazai computer- és internet-penetrációt vizsgálja.

Elmarad a vasárnapra szervezett Bayer Zsolt melletti tüntetés
Bár a Magyar Nemzet pénteki számában megírta, hogy a polgári körök szervezésében április 18-án, vasárnap 15 órai kezdettel tüntetés lesz a Bem téren a Külügyminisztérium épülete előtt – így tiltakozva Bayer Zsolt Romániából történt kiutasítása és a

Vascsővel verte a rabló az idős nénit
Tanyájában támadott meg egy idős asszonyt egy férfi pénteken délután Bugac-Alsómonostoron. A rabló mindössze néhány tízezer forintot zsákmányolt – tudta meg az Objektív Hírügynökség a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságtól.

Deco a Bayern Münchenhez igazol?
A német bajnok Bayern München futballcsapata is bejelentette igényét az UEFA-kupa győztes FC Porto középpályására, Decóra. A Brazíliában született játékos, aki azonban a portugál nemzeti tizenegyben szerepel, a Manchester United elleni BL-meccsen tűnt fel

Henry négy, az Arsenal öt gólt lőtt a Leedsnek
Nagyjából 7 percig – Pires góljáig – volt kérdéses, ki fog nyerni a Highbury gyepén az angol futballbajnokság péntek esti, nyitómérkőzésén, amelyen az Arsenal a kiesés ellen küzdő Leeds Unitedet fogadta.

Politikai védelem a paksi vezetőnek – Nem a biztonság az első?
Tegnap a paksi atomerőmű üzemzavarának egyéves évfordulója alkalmából hívta meg stúdiójába Orosz Sándor és Koltai Tamás képviselőket a Hír TV. A műsorban a Paksi Atomerőmű Rt. vezetésének felelősségéről is szó volt, ennek apropóján jelentette ki a szocial

Eperbe oltott lepényhal, vírusgének a kukoricában
A csatlakozással hazánkban is fokozottan jelenhetnek meg a génkezelt termékek. A gyártók szerint eddig is fogyasztottunk ilyet, csak nem tudtunk róla. A környezetvédők azonban széles körben tiltakoznak a genetikailag módosított alapanyagú termékek gyártás

Fél méter magasan állt a pénz
Részletes tanúvallomást tett a rendőrségen Szekér Gyula – mielőtt gyanúsított lett – arról, hogy Kulcsár Attila állandó sofőrjeként az elmúlt években kiknek vitt feltehetőleg pénzmosásból származó pénzeket – tudta meg a Magyar Nemzet.

Fontos híreink
Több mint száz politikai foglyot engedtek szabadon Venezuelában

XIV. Leó pápa fogadta a Nobel-békedíjas venezuelai ellenzéki politikust

Ukrajna ballisztikus fegyverhez jut, Irán amerikai légicsapástól retteghet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
Külföldi híreink

Nincs párbeszéd Havanna és Washington között
Kuba kész lenne tárgyalni.

Jaroslaw Kaczynski: Az Európai Unió megváltoztatására kell törekedni
Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Grönland a NATO-nak üzent
A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mit csinált Szoboszlai? Elképesztő bombagól után elképesztő hiba
Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Ütöttek a szerbek, aztán a spanyolok újabb pofont kaptak, pokoli hangulat Belgrádban
Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Kövér László: A józan észre alapozva teljesen újjá kell építenünk az európai politikát
Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

