Stabil a forint
Szerda reggel stabilizálódott a forint, egy euró 271,27 forintot ért a nemzetközi bankközi devizapiacon, kedden késő este 271,21 forintot.
Szerda reggel stabilizálódott a forint, egy euró 271,27 forintot ért a nemzetközi bankközi devizapiacon, kedden késő este 271,21 forintot.
A diszkrimináció „megkülönböztetést” jelent, amit „pozitív diszkriminációnak” nevezünk, nem helyes fogalom – állítja a kutató –, helyesebb volna „esélykiegyenlítő intézkedésekről” beszélni.Interjúnk második része.
Ilyen még nem fordult elő az itaipúi vízi erőmű történetében – írta a brazil Jornal do Brasil: valamilyen rendszerhiba miatt helyi idő szerint negyed tizenegykor teljesen leállt az áramellátás legalább nyolc brazil államban, sőt a fővárosban, Brazíliaváro

Kiraboltak egy benzinkutat a budapesti Mogyoródi úton hajnalban.

Szerdán borult idő lesz, sokfelé kell ismétlődő esőre, záporra számítani. Az élénk északi, északnyugati szél napközben többfelé megerősödik, időnként viharossá fokozódik.

Felgyújtotta a házát, majd önkezével véget vetett az életének egy idős férfi Hódmezővásárhelyen kedden késő este.

M. I. Glinka gondolata

Egy asszony november 9-én a késő esti órákban bement egy monori non-stop élelmiszerüzletbe, ahol egy sálba csavart tárggyal fenyegetőzve élelmiszert követelt magának.

Életének harmincharmadik évében elhunyt Robert Enke, a német labdarúgó-válogatott és az élvonalbeli Hannover 96 kapusa.

Hétfőn délután tett bejelentést a Zalakarosi Rendőrősön egy zalaszentjakabi asszony, mert ismeretlen személy lakása udvarán a kerítést kidöntötte, a vízcsapot megrongálta, valamint a csatornát leemelte a helyéről.

Fegyverrel akart kirabolni egy újságos pavilont egy 35 év körüli férfi kedden a győri Ady lakótelepen, akciója azonban nem járt sikerrel – tájékoztatott a rendőrség.

Árverésre bocsátják a hét végén a hírhedt Wall Street-i csaló, Bernard Madoff és felesége 17 Rolex karóráját és egyéb értékes személyes tárgyait, köztük ékszereket, szőrmebundákat és sporttrófeákat; a bevétel a pórul járt befektetők kárpótlását fogja szol

Tovább erősödött a forint hétfő este a délutáni árfolyamhoz viszonyítva: az eurót 271,35 forinton jegyezték este a londoni bankközi devizapiacon.

Jövőre a világ kőolajfogyasztása napi 84,92 millió hordóra nőhet az idén várt napi 83,82 millió hordóról, ezt jósolta kedden megjelent havi előrejelzésében az amerikai kereskedelmi minisztérium (EIA).

A Nabucco konzorcium csak 2010 utolsó negyedében vár végső döntést a gázvezetékprojektet illetően, a korábban jelzettnél jóval később – közölte a konzorcium szóvivője kedden egy közleményben, amelyet a Reuters idézett.

Jelentősen megnövekedett a vízipockok száma az utóbbi időben a brit folyókban és csatornákban, ami igazán jó hír a Kenneth Grahame 1908-as, Békavári uraság (The Wind in the Willows) című klasszikusából megismert kisállatok számára.

Bár hazája szövetsége hazarendelte a portugál válogatott csatárát, hogy a csapat orvosai is megvizsgálják Ronaldo bokasérülését, végül el kellett ismerniük, hogy a Real Madrid nem véletlenül nem akarta elengedni legdrágább húzóemberét.

Ügyességi vetélkedő csúszós pályán címmel hirdet közlekedésbiztonsági vetélkedőt a rendőrség és a megyei balesetmegelőzési bizottság Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, elsősorban azért, hogy az autósok kipróbálják, milyen is a vezetés télen, ködben, jeges, cs

Ékszereket loptak el a fővárosban egy VII. kerületi üzlet kirakatából kedd este – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

Magyarország előreláthatólag 2027-re hajtja végre az ország vizeinek javítását célzó EU víz keretirányelvet – mondta Kóthay László környezetvédelmi és vízügyi szakállamtitkár kedden, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának ülésén.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.