Néhány óra leforgása alatt két jugoszláv politikus is önmaga ellen fordította fegyverét. Az egyik a Scheveningenbe invitált Vlajko Sztojilkovics volt rendőrminiszter, a másik pedig Miodrag Kovacs szövetségi munka-, egészségügyi és népjóléti miniszter, aki
Újabb, ezúttal 5,6-os erősségű földrengés rázta meg Afganisztánt a fővárostól 170 kilométerre északra lévő Nahrin város közelében. A halálos áldozatok számát egyelőre csak becsülni lehet, nem hivatalos értesülések szerint legkevesebb százan haltak meg. A
Kovács László, az MSZP elnöke elismerte tegnap, hogy pártja nem szavazta meg a parlamentben a kormány jóléti intézkedéseit. Az MSZP és az SZDSZ vezetői, valamint szakértőik szerint a választásokat még egyáltalán nem nyerte meg az ellenzék.
A Legfelsőbb Bíróság pénteken délután született végzésével elutasította Pécsváradi János MIÉP-es OVB-tag kifogását, amelyben sérelmezte, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) hatáskör hiányában és elkésettség miatt elutasította beadványát, amelyben
A Horn-kormányhoz lojális szakszervezeti vezetők megpróbálták kiszorítani az érdekegyeztetésből az új érdekvédelmi szervezeteket, míg ők kiváltságos pozícióba kerültek – jelentette ki tegnap Pokorni Zoltán a Munkástanácsok választmányi ülésén. Az ér
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.