Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) folyamatosan hallgatja ki a Medgyessy Péter MSZP-s kormányfőjelölt lobbiügyében érintett V. kerületi önkormányzati képviselőket. Elsősorban azokat a politikusokat hallgatják ki, akik a Grescóval kötöt
Tűz pusztított kedd reggel a New York-i Szent János-székesegyházban. A katedrálist a világ egyik legnagyobbjaként tartják számon, de 1892-ben megkezdett építése voltaképpen még ma sincs teljesen befejezve. A jelek szerint a templomépület ajándékboltjában
A rendszerváltozás után jó néhány nyugdíjasklub, érdekképviselet, hagyományőrző és egyéb közösségi szerveződés alakult. A negyven budapesti szervezetet tömörítő és közel negyvenezer tagot számláló Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége ellenben már 1989 tavasza
Meredek emelkedéssel zártak a hét első kereskedési napján az amerikai piacok. A nyitástól fokozottan jelentkező drágulási hullám a Nasdaq értékét 1,76 százalékkal, míg a Dow kurzusát 0,82 százalékkal emelte meg. Elemzők szerint a növekedést és az optimizm
Cég alakul a vállalkozásokért A hazai kisvállalkozások fejleszté-séért – Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. néven – részvénytársaság alakul Budapesten. A cég alapító okiratát a pénzügyi tárca és az alapításban részt vevő hitelin
Több tucat törvényt fogadott el idei utolsó plenáris ülésén a T. Ház. Az Országgyűlés megszavazta többek között az agrárcsomagot és a kórháztörvényt. Heves vita után megválasztották az Országos Választási Bizottság parlament által delegált új tagjait.
Tegnap vidéken összesen 34 ember ellen indult eljárás drogterjesztés, illetve -fogyasztás miatt, míg a fővárosban az elmúlt napokban a rendőrség több drogterjesztőre is lecsapott. Ennek következménye, hogy a fővárosban jelenleg a kábítószerpiacon csak erő
Már a halottak között is keresik amerikai és brit katonák a Tora Bora körzet hegyeiben az al-Kaida terrorszervezet vezetőit, köztük Oszama bin Ladent is. Az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) nyolc ügynöke kedden Kandahárba érkezett, hogy kihallgassák
Nem kell aggódniuk a háziasszonyoknak, ha halat és vadat akarnak az ünnepi asztalra tenni. Mindkét termékből kedvükre válogathatnak, mert az ország éléskamrájának mondott Somogy megyében bőven megtermelik a karácsonyi halat, illetve feldolgozzák a vadat.
Húsz év múlva megeshet, hogy a Molt már nem Molnak hívják, s nem egy ország, hanem egy régió meghatározó cége, vagy egy cégszövetségnek a tagja lesz. Viszont átörökli jelenlegi „jellemét”, azaz tudását, tapasztalatait, nemzeti hagyományait a j
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egymillió forintra emelték a nyomravezetői díjat.
A 226 centire nőtt Pavel Podkolzint az amerikai profi kosárliga tíz legmagasabb játékosa között tartják számon.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.