Terézváros önkormányzata felújíttatta az Izabella utca egyik műemlék jellegű épületének homlokzatát. A felújítás 34 millió forintba került, a renoválási munkát tegnap adták át a kerületi vagyonkezelő részvénytársaság képviselői. Az építkezés különlegesség
Terézváros önkormányzata felújíttatta az Izabella utca egyik műemlék jellegű épületének homlokzatát. A felújítás 34 millió forintba került, a renoválási munkát tegnap adták át a kerületi vagyonkezelő részvénytársaság képviselői. Az építkezés különlegesség
Továbbra is nagyobb a Fidesz–MDF-lista lakossági támogatottsága, mint az MSZP-é. Ugyanakkor az előző két hónapban megfigyelhető távolodás a két lista között megállt – derül ki a legfrissebb Gallup-mérésből.
Véget ért a European Space Agency kísérlete, amelynek során önkénteseknek három hónapig kellett ágyban feküdniük, hogy a kutatók a súlytalanság hatásait vizsgálhassák szervezetükön.
Hét magyarországi világörökségi helyszín mellett további három magyar jelölés vár elbírálásra az UNESCO világörökség-bizottságánál – mondta el tegnap Cselovszki Zoltán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke. A várományosi listán helyett k
Használt, jó minőségű számítógépeket adtak át szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek a Rottenbiller utcai Elő-Tér Általános és Művészeti Iskolában a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az Informatikai Kormánybiztosság képviselői
Különleges biztonsági intézkedések mellett hozták haza hétfőn késő este Franciaországból a hírhedt M. klán vezérét. Az Interpol magyar irodájának hat különlegesen kiképzett munkatársa kísérte őt a Malév menetrend szerinti járatán. M. Tamást emberkereskede
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata eladja a volt szovjet laktanya területét. A több mint 500 millió forintra értékelt telek megvásárlására két társaság pályázott. A kerületi gazdasági és költségvetési bizottság munkacsoportja a dokumentumok értékelését követ
Szanálási csomagként 25-26 milliárd forintos támogatási összeget javasol a fővárosi MIÉP jövő év februárjában a Budapesti Közlekedési (BKV) Rt. részére – jelentette be tegnap Bánovics Tamás képviselő. A frakció egyben felszólítja Demszky Gábor főpol
A jelenlegi Mazda 626 típusú modellt felváltani hivatott Mazda 6 korábban a tokiói autószalonon debütált, de akkor még kétséges volt az autó jövője. Az első példányokat az egész világon, beleértve az összes európai piacot is, 2002 nyarán mutatják be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Többen hagyják el az országot, mint amennyien bevándorolnak.
Két kamion ütközött.
Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója lapunknak kifejtette: a nemzetközi sajtó manapság politikai szereplőként próbál viselkedni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.