- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Késik az írásos indoklás

A mókus és a hód
Ökoterroir

Újabb közmunkák indulnak
Átdolgozza a közmunkaprogramokat a kormány. Czomba Sándor munkaügyi államtitkár közlése szerint egyelőre a javaslatok kidolgozásánál tartanak, ám a lényegi elem minden változatban azonos: cél, hogy ne az önkormányzatok adják ezt a munkát, ehelyett a mu

Bújtatott Duna-gátak?
Vízfelszín alatti gátak építését is tartalmazza a Dunán az ország vízgyűjtő-gazdálkodási terve. A környezetvédők tiltakoznak az elképzelés ellen, és annak felülvizsgálatát kérik a kormánytól. A WWF arra hívja fel a figyelmet, hogy a gátépítési javaslat

Brigádot szervezne

Kilakoltatások: ma dönthet a kormány

Új főigazgató a szakszolgálatnál

Rocklegendákkal izzít ma a VOLT

Kaposvár fogadja a világ lovas íjászait

Pironkova, a nap hőse
Zvonarjova–Pironkova és Serena Williams–Kvitová női elődöntőket játszanak majd holnap az angol nemzetközi teniszbajnokságon. Ez annyiban meglepetés, hogy az előbbi két játékos Kim Clijsters, illetve Venus Williams testén át lépett tovább. A férfi negye

Röviden

Újabb gyanús APEH-ügy pattant ki

Kinevezés után bevallás
A második Orbán-kormány több minisztere is nyilvánosságra hozta tegnap vagyonnyilatkozatát. A tárcavezetők közül azok, akik országgyűlési képviselők is, már közzétették a dokumentumokat, míg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési és Réthelyi Miklós nemzeti-

Elhúzódó nyomozás a Hunvald-ügyben
Zárószakaszához érkezett a nyomozás Hunvald György VII. kerületi polgármester és társainak ügyében – nyilatkozta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Szorosabb kapcsolat Bukaresttel
Martonyi János külügyminiszter tegnap Bukarestben arról biztosította román tárgyalópartnereit, hogy az állampolgársági törvény gyakorlatba ültetése során Budapest elkerüli az etnikai alapú diszkriminációt és az állampolgárság tömeges biztosítását.

Hatala József holnaptól főkapitány

Kétséges a falképek sorsa
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. múlt év őszén a bíróságon támadta meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határozatát, amely védetté nyilvánította Bernáth Aurél két falképét az Erkel Színházban. Most az alperes oldalán beavatkozóként vesz részt a perbe

Közép-Ázsia lőporos hordója

Búcsú Békés Páltól

Fontos híreink
Referendumot kezdeményez a román elnök a bírák és ügyészek körében

Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók

Új repülőgép-hordozót épít Franciaország

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó
Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Kitereléses ellenőrzéseken is tettenéri a NÚSZ a külföldi bliccelőket
Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Magyar Péter kétségbeesetten kapálózik, újabb balhékra készül az állami intézményekben
Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Lezárták az M1-est, súlyos baleset történt az M3-ason is
Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.
Külföldi híreink

Zelenszkij: Konstruktív megbeszélések folynak Miamiban
Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Rekordmennyiségű kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet
Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

Orbán Balázs: Az európai elit egyre mélyebbre süllyed a háborúba + videó
„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Amerikában a fiatalok kétezer éves választ találtak a modern káoszra
A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

Jichák Hercog: Közösen kell küzdeni az antiszemitizmus ellen + videó
„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Ismét magyar a fitnesz királynője, de látja a hiányosságait is + videó
Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

