- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Elfogták az emberrablókat
Értelmi fogyatékos, gyámság alatt álló középkorú férfit rabolt el tavaly szeptemberben Pécsváradról két harmincéves gyanúsított. Foglyukat faluról falura hurcolták, bújtatták. Az áldozatot munkára kényszerítették, szökési kísérletét pedig csúnyán megtorol
Teátrum a cirkuszsátorban

Elfogták az emberrablókat
Értelmi fogyatékos, gyámság alatt álló középkorú férfit rabolt el tavaly szeptemberben Pécsváradról két harmincéves gyanúsított. Foglyukat faluról falura hurcolták, bújtatták. Az áldozatot munkára kényszerítették, szökési kísérletét pedig csúnyán megtorol

Teátrum a cirkuszsátorban

Elszabadult a svájci frank árfolyama
Tegnap kétszáz forint fölött is járt a svájci frank árfolyama, elsősorban a görög válság folyományaként, így ismét nehéz napok elé néznek a devizahitelesek. Londoni elemzők szerint egyébként a gazdasági járvány nem áll meg a görög határon, s az eurózónába

Még hallgat az ORFK-s igazgató

Pótszék

Elhunyt Nigéria betegeskedő elnöke

Internazionale: megvan az első

Forradalmi Országgyűlés készül
A mostani Országgyűlés más lesz, mint a korábbiak voltak, ez forradalmi Országgyűlés lesz – jelentette ki Orbán Viktor Fidesz-elnök tegnap Székesfehérváron, miután átvette képviselői megbízólevelét.

Megbízható partner az Alföldi Nyomda

Celebből lett politikus
Nem mondható el a román politikáról, hogy szűkölködne a sztárokban, Bukarestben ugyanis egyáltalán nem nehéz az átjárás a közélet, illetve a show-biznisz, a média és a színpad vagy a könnyűzene világa között. A legfrissebb példa erre a parlamenti képvi

Gyurcsány tovább hazudik
Az elmúlt nyolc évben az MSZP vezetésében részt vevő politikusoknak távozniuk kell – fejtette ki Gyurcsány Ferenc röpiratában, amelyben a pártról, annak megújításáról, kormányzásról és saját politikai felelősségéről is ír. A volt miniszterelnök

Lejtmenetből neki a kaptatónak
A jelenlegi kosárlabdaedzői karból egyedül Farkas Sándor mondhatja el magáról, hogy férfi- és női csapattal is nyert bajnokságot. A ZTE-vel kétszer (1990, 1992), az Albacomppal háromszor (1998, 1999, 2000), a hölgyeknél pedig a Sopronnal egyszer (2002) le

Tépelődő Britannia

Nehéz, de nem reménytelen a hazai gazdasági helyzet

Teherán üdvözli a brazil közvetítést

Simor András nem hajlandó lemondani
Simor András jegybankelnök szerint alkotmányos kötelessége, hogy a hatéves mandátumát kitöltse, ezért nem hajlandó lemondani a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztjáról. Varga Mihály leendő államtitkár szerint a monetáris politikát olyan embernek kell vezetni

A világosság maradéka egy sötét világban
Cormac McCarthyt a magyar olvasók a Nem vénnek való vidék című intellektuális regénythrilleréről ismerik, amelyből a Coen testvérek készítettek négy Oscar-díjjal jutalmazott filmet. Ama regény és a film a személytelen sátán – mások szerint a halál – evilá

Érvénytelen az EMFESZ szerződése
Újra kell vizsgálnia a Magyar Energia Hivatalnak azt, hogy miképp adhatták el tavaly a hazai gázszolgáltatót, az EMFESZ Kft.-t mindössze egy dollárért egy új tulajdonosnak – erről döntött tegnap a Fővárosi Bíróság. Közben új energiaszolgáltató lépett s

Nézőpont: derűlátóbbak a választók

Fontos híreink
Az indiai után itt a mongol karácsonyi dal, ami garantáltan jókedvre deríti + videó

Milliárdos költségvetésből gazdálkodhat Óbuda, mégsem jut pénz az utak javítására, óvodákra

Kocsis Máté elmondta, mi lenne a legnagyobb karácsonyi ajándék + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó + videó
Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

Bombariadó volt két, Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Varázslatos karácsony Miskolcon: a második fényfelvonulás elbűvölte a várost
Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Előbújik a felhők mögül a nap, derűs arcát mutatja karácsony második napja + videó
Javulnak a látási viszonyok.
Külföldi híreink

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?
Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban
A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Súlyos támadás érte Odessza térségét
Több robbanás hallatszott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

PM Orban Continued His Peace Initiative throughout 2025
Hungary's prime minister visited Washington, Moscow, and the Vatican.

Életjeleket mutat az ipari termelés
A különböző programok és a beruházások felfutó kapacitásai jelenősen erősítik majd a magyarországi ipar helyzetét. A kedvező jeleket már most is látni.

Fékezett drágulás – így alakult az élelmiszerek ára 2025-ben
Az év elején a fókusz még azon volt, hogyan lehet fékezni az áremelési spirált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

