A világosság maradéka egy sötét világban

Cormac McCarthyt a magyar olvasók a Nem vénnek való vidék című intellektuális regénythrilleréről ismerik, amelyből a Coen testvérek készítettek négy Oscar-díjjal jutalmazott filmet. Ama regény és a film a személytelen sátán – mások szerint a halál – evilági megtestesülése, egy legyőzhetetlen bérgyilkos és a győzelemre gyönge jók sziszifuszi küzdelméről szól. Az író magyarul frissen megjelent, 2007-es keletkezésű Az út című regénye és a belőle készült, ma mozikba kerülő John Hillcoat-film témája az apokalipszis túlélőinek kilátástalan földi útja.

2010. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szorongást keltő képekben éleszti fel Az út című McCarty-regény az apokalipszis pusztítását és a túlélők morbid kínlódásait. Samuel Beckett abszurd drámakölteményeinek hősei élnek hasonló életet, csak ők egy bevallottan virtuális, a fantáziánkban megjelenő térben és időben vegetálnak. McCarthy regénye mikrorealista hitelességgel idézi fel a lepusztult képet, ami a jelenlegi tudásunk szerint várhatna ránk egy atomrobbanás és napkihűlés után. Apa és fiú az ólomszürke égbolt alatt, mintha Pilinszky hamunéma örökös alkonyatában menekülnének egy végletekig lelassított pikareszkregény hőseként a halál elől, pedig úgysincs menekvés.
Ahogy a nagy stoppos amerikai alapmű, Jack Keruac Útonjának utazói, Az út két főszereplője is kitűz maga elé egy látszólagos, illuzórikus célt, a tengerpartot. Kerouac hőseinél az amerikai nyugat és a dél, a tenger elérése ürügy arra, hogy a sebességgel ellensúlyozzák a mindent elpusztító idő hatalmát. Cormac McCarthy két szereplőjénél ugyanez a törekvés küldetéstudattal párosul. A tisztaságot jelképező kisfiú szerint ők őrzik a lángot, a maradék világosságot a kihűlt, lepusztult világban. A gyermek azt is reméli, hogy a tengerparton megtalálják a hozzájuk hasonló jókat. Az apa Isten létének bizonyítékát látja fiában, s ki is mondja belső monológjában: ha a fiú nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg. A tüdővészben haldokló apa és a Krisztus-képmás gyermek kannibállá züllött emberi hordák, gyilkosok elől bujkálva tartja mindig kéznél a pisztolyt, mint végső, öngyilkos menedéket a kínhalál és az elevenen fölfalatás elől. Lelkük mélyén sejtik, hogy mivel az élő világ elpusztult, vadak, halak, madarak nem léteznek, abban a pillanatban, hogy elfogynak a konzerv élelmiszerek, éhhalál vár rájuk. Mérhetetlen csalódást okoz mindkettejüknek a halott tenger megpillantása is. Az apa végül meghal, ám a gyermekre rátalálnak a mindvégig keresett jók: egy apa és egy anya két gyermekével és egy kutyával. A regény költőien filozofikus befejező részletei hitelesen idézik meg a csak azért is reményt, ami az Isten képére teremtett embert a legreménytelenebb pillanatokban is élteti.

Sokkoló képek. Milyen film készülhet egy mikrorealisztikus világvégi prózából, amelynek íróját, a tíz regényt megalkotó, hetvenhét éves Cormac McCarthyt az egyik legjelentősebb amerikai írónak tarja a tengerentúli kritika? Aki a korábbi McCarthy-regényből készített film, a Nem vénnek való vidék nyomasztó feszültségét, mozgalmasságát várja Az út című, John Hillcoat rendezte filmtől, csalatkozik. Pedig a rendező mindent megtett azért, hogy ne csak az alapműhöz hű, hanem önálló alkotásként is hiteles filmet varázsoljon a vászonra. Nyomasztó, sokkoló képekben vetül a néző elé a lepusztult, atomrobbanást követő földi valóság. Világvégi, csapzott erdők, romos házak, üres, félig pusztult utak, rongált viaduktok, alagutak, a halott tengerpart, a szennyes-szürke országút, az egyre hosszabb, kilátástalan éjek és a rövidülő nappalok elismerésre méltón hitelesek. Viggo Mortensen, az apát alakító színész visszafogottan jeleníti meg az ember drámáját, aki arra is kész, hogy a túlvilágba küldje gyermekét, ha csak a halállal tudja megváltani a kisfiút (Kodi Smit-McPhee) a lealjasult világban rá váró kínhaláltól. A másik nagy színész, Robert Duvall drámai erővel jeleníti meg az öregembert, aki útjukba akad és a halálra készül. A rendező megértette, hogy a filmben szükség van arra is, hogy az álmokban megjelenjen az apokalipszis előtti világ, s hogy a néző szembesüljön a fiú anyjának és az apának lírai, tiszta, szép szerelmével is. Ám egy olyan történetet, melynek alapeleme az akciószegénység, a majdnem történet nélküliség, csak a megjelenített elárvult világtól idegen elemekkel lehetett volna ennél „eladhatóbbá” tenni. Egy lassú folyású apokalipszisregény megtalálja a maga korlátozott számú olvasóját. A mai nézőket ismerve csak reménykedhetünk, hogy a filmet hosszadalmasnak, vontatottnak, akciószegénynek tartó nyolcvanszázalékos többségen kívül eljönnek a mozikba a rejtett értékek iránt fogékony, kisebbséget képező nézők.
(Cormac McCarthy: Az út. Regény, fordította Totth Benedek, Magvető, 2010. Az út – rendezte John Hillcoat. Szereplők: Viggo Mortensen, Kodi Smit-McPhee, Robert Duvall, Charlize Theron, Guy Pearce. Forgalmazó: Budapest Film.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.