- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Magyar áram cseh tőzsdén
Úri muri a Bakonyban
Három éve packázik az állam egy bakonyi tulajdonosi közösséggel, amely a korábbi évekhez hasonlóan 2006-ban is meg kívánta alakítani saját területén a vadásztársaságát. A közszolgák azonban mind a mai napig nem voltak képesek, vagy valakik érdekében nem i

Magyar áram cseh tőzsdén

Úri muri a Bakonyban
Három éve packázik az állam egy bakonyi tulajdonosi közösséggel, amely a korábbi évekhez hasonlóan 2006-ban is meg kívánta alakítani saját területén a vadásztársaságát. A közszolgák azonban mind a mai napig nem voltak képesek, vagy valakik érdekében nem i

Napi sajtószemle

Őszödi szivárogtató: tovább titkolóznak
Az eset megismerésén kívül az objektumvédelem és a védett személyek őrzése volt a cél, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálatot indított az őszödi beszéd ügyében. A titokminiszterhez címzett megkeresésünkre válaszolva a Kormányszóvivői Iroda azt is r

Öt új bolygót talált a Kepler-űrtávcső
Öt új bolygót fedezett fel a Naprendszerünkön kívül az amerikai Kepler-űrtávcső. A Kepler 4b, 5b, 6b, 7b és 8b nevekre keresztelt égitestek közül még a legkisebb is négyszer nagyobb, mint a Föld. Felszíni hőmérsékletük 1200 és 1600 Celsius-fok közötti, ez

Újratervezik a bősi gátat a vízügyesek?

CIA-ügynök volt a merénylő
A jordániai hírszerzésnek és az amerikai Központi Hírszerzési Ügynökségnek (CIA) is dolgozott az a jordániai férfi, aki a CIA hét alkalmazottját megölve még tavaly év végén robbantott az afganisztáni Hoszt tartományban lévő Chapman katonai támaszponton –

Röviden

Inkább vesztesek, mint nyertesek
A kormány állítása alapján a 2010-es költségvetésnek semmiképpen sem vesztese a sport; ezzel ellentétben a szakszövetségek szerint ha a Forma–1-es jogdíj egymilliárd forintos emelkedése a sportot terheli, s nem ők kapják meg, akkor a tönk szélére kerülnek

Egy évtized a hatalom csúcsán

Több száz milliós kár a nagyszállóban

Udvari beszállító az ÁKK-tenderen?
Évek óta ugyanaz a cég nyeri az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) több száz milliós kommunikációs tendereit – tudta meg a Magyar Nemzet. A Berg Média Budapest Reklámügynökség Kft. (Berg Média) 2006-ban 600 millió forint értékű, míg 2008-ban 800 milli

Dedikált plakátot árvereznek Győrben

Nem csúsznak be: futsaloznak
Január 19–30. között Magyarország – Budapest és Debrecen – rendezi meg a hetedik futsal Európa-bajnokságot. Néhány éve még a sportrajongók zöme visszakérdezett volna: hogy mit? Ma már a nagy többség tudja, hogy a futsal a labdarúgás teremben játszott vált

Fellendülőben a bioüzemanyagok piaca?
Felerősödött az érdeklődés a gépkocsik bioüzemanyaggal való használatát lehetővé tévő berendezések iránt, tömeges elterjedésüket azonban még sok minden hátráltatja. Kevés például az E85-öst is forgalmazó kút, az autógyártók pedig azonnal visszavonják az ú

Túl van a műtéten Erőss Zsolt
Megoperálták tegnap a Magas-Tátrában balesetet szenvedett Erőss Zsolt súlyosan sérült, törött bokáját. A Mount Everestet első magyar állampolgárként megjáró sportoló elmondta, hogy életét a szlovák hegyi mentőknek és a közelében mászó magyaroknak köszönhe

Hamburgi kaland

Hosszú, kanyargós út Gutaházára

Ötven körzetre koncentrál az MSZP
A szocialisták szerint ötven olyan egyéni körzet van, amelyben a 2010-es választásokon mandátumot szerezhetnek jelöltjeik. Elsősorban a fővárosi kerületekben várnak győzelmet.

Fontos híreink
Sorosék most a nyugdíjasokért aggódnak

Sending Hungarians' Money to Ukraine Would Have Thwarted Eastern Hungary’s Rise

Hamisítják a narancslevet is, az ügyészség elé került az eset

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Száraz és enyhe volt a december, januárban kárpótol minket az időjárás
A tavalyi év utolsó hónapja a tízedik legszárazabb december volt 1901 óta.

Kitálaltak a kormánytagok arról, hogy megy a munka a hidegben
Orbán Viktor közösségi oldalán jelent meg erről egy videó.

Maradnak rács mögött a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjai
Három hónappal toldották meg a volt igazgató és társai kényszerintézkedését.

Hatalmas bukta, régi elvtársa leplezhette le a Tisza előnyét mérő Mediánt
Aki fizet, az rendeli a zenét.
Külföldi híreink

Brüsszel 90 milliárdos adósságba verné az EU-t Ukrajna támogatására
Beterjesztették a közös hitelfelvételt.

Moszkva hatalmas pofont adott Macronnak
Lavrov szerint a „mikrofondiplomácia” nem komoly párbeszéd.

Olyan sok a migráns Franciaországban, hogy már a gyorséttermek is hozzájuk igazodnak
Az amerikai KFC gyorsétteremlánc jelentős változtatást jelentett be franciaországi hálózatában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Huszonkét éves a Holdon szállodát építő cég vezetője
Ez elég őrülten hangzik, de mégsem alaptalan.

Varga Zsolt meglepő dolgot emelt ki, megszólalt a nagy visszatérő is
A Málta elleni győzelem után már a követező feladat lebeg a válogatott szeme előtt.

Legendás filmesekről nevezték el a Nemzeti Filmintézet új fóti stúdióit
Nem volt könnyű dolguk a névválasztásnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
