- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Hét százalék felett az infláció
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint átlagosan 7,2 százalékkal voltak magasabbak az árak az idén augusztusban, mint egy évvel ezelőtt. Éves viszonylatban legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak. A kenyérért például 16 százalékkal fizetünk
Ismét a nagy jólétről
Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt a parlament tegnapi ülésén elismerte, hibázott, amikor úgy fogalmazott, hogy Magyarországon stabil és nagy a jólét. A T. Ház ügydöntő népszavazást rendelt el a kettős állampolgárság ügyében, illetve a botrányos ügyekbe kev

Hét százalék felett az infláció
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint átlagosan 7,2 százalékkal voltak magasabbak az árak az idén augusztusban, mint egy évvel ezelőtt. Éves viszonylatban legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak. A kenyérért például 16 százalékkal fizetünk

Ismét a nagy jólétről
Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt a parlament tegnapi ülésén elismerte, hibázott, amikor úgy fogalmazott, hogy Magyarországon stabil és nagy a jólét. A T. Ház ügydöntő népszavazást rendelt el a kettős állampolgárság ügyében, illetve a botrányos ügyekbe kev

Az al-Kaida túsza volt iraki tudósítónk
Túszul ejtették, s öt napig fogva tartották Scott Taylor kanadai újságírót, aki az iraki konfliktus kezdete óta számos alkalommal tudósította lapunkat a helyszínről.

Senki sem elégedett
Bruttó 4,5 százalékos béremelést javasolt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tegnapi ülésén a kormány, a szakszervezetek viszont legalább ekkora mértékű reálbér-emelkedést akarnak jövőre. A munkaadók szerint az adókkal és járulékokkal kapcsolatos ter

Lakat alá került Szálasi Ferenc híve
Őrizetbe vette a rendőrség Bácsfi Diánát, a Magyar Jövő Csoport vezetőjét. A filozófushallgató ellen, aki szálasista megemlékezést tervez a nyilas hatalomátvétel hatvanadik évfordulója alkalmából, feltehetőleg a Magyar Jövő Csoport múlt szerdai, soproni t

Fogságban volt a csecsen terrorista?
Már három éve fogságban van az a csecsen terrorista, akit az orosz állami televízió a beszlani túszdráma egyetlen életben lévő merénylőjeként mutatott be.

Uniós jelentések a magyarverésekről
Az EU külügyminisztereinek hivatalos találkozóján a vajdasági magyarellenes atrocitások ügye is napirendre került. Mádl Ferenc köztársasági elnök ma Belgrádba látogat.

Jogorvoslati lehetőség
Lehet pótmagánváddal élni az állami vagyon sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén, de csak annak a szervnek a képviseletre jogosult tagja léphet fel, amelynek érdekkörét a cselekmény sértette – derül ki a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntésébő

Csalás gyanúja a Honvédkórházban

Szegedi betegcsere: újabb büntetés várható

Össztűz Magyar tervére
Kommunikációs támadást indított az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora a felsőoktatási törvénytervezet ellen. Úgy tudjuk, ennek része a szocialista Krausz Tamás kijelentése is, hogy kilép a pártból, ha a liberális tervezetet fogadja el a parlament. A tö

Milliókat követel Juszt az MTV-től
Jogerős ítéletet hoz holnap a Legfelsőbb Bíróság Juszt László cége, valamint az MTV között négy éve folyó kártérítési perben. A műsorvezető 28,7 millió forintot követel egykori és jelenlegi munkaadójától, mert az 1998-ban felbontotta cégével a szerződést,

A Fidesz leállítaná a dorogi égetőt
A legfőbb ügyészhez fordult Illés Zoltán (Fidesz) bűncselekmény és közérdekű információkkal való visszaélés gyanúja miatt a dorogi hulladékégető ügyében. A képviselő követelte az égetőmű azonnali leállítását, valamint a hatóságok és az üzem közötti esetle

Négyes metró: se pénz, se felelős?

Górcső alatt a sporttárca
Gyurcsány Ferenc sportminiszter helyett a tárca államtitkára válaszolt Szijjártó Péter interpellációjára, amelyben az ígéreteket kérte számon a fideszes képviselő. Lehetséges, hogy Demeter Ervin (Fidesz) parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdemény

Röviden

A Medián Gyurcsány augusztusi rajtjáról

Idősebb Gál válthatja Lamperth Mónikát

Lezsák a hátsó sorban

Fontos híreink
Fegyverrel támadt az intézkedőkre egy orvvadász Hajdú-Biharban

Kamionos tüntetés bénítja a forgalmat: több kilométeres a dugó az M3-ason

Eltűnt egy nő Zuglóban, azonosítását különleges ismertetőjelek segíthetik

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Különleges csapásmérő drónra képzik ki a magyar honvédeket + videó
A kisebb, akár egy ember által is indíható HERO cirkálólőszer-család nagyobb változatát is megvásárolta Magyarország.

A Tisza-szigetek fele megszűnt ebben a vármegyében
Hullóban van a Tisza Párt csillaga az ország nyugati részében.

Kocsis Máté: Hogy tessék? + videó
Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Nem változik a hulladékszállítás az ünnepek alatt
Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.
Külföldi híreink

Salvini: Az európai vezetők hallgassák meg a szentatya intését
Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat
2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

Putyin hamarosan hírt kap a tárgyalás fejleményeiről, kulcsfontosságú órák jönnek
Eldőlhet Ukrajna sorsa.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Fidesz Holds Commanding Lead as Gap Widens Over Tisza Party
Hungary's ruling parties head into 2026 in a favorable position.

Mérgező anyag az ásványvízben, a számok nem a Tisza elnökét igazolják – a legolvasottabb gazdasági cikkeink januárban
Visszatekintünk az év első hónapjára.

Bezárt német gyárak: ez a magyaroknak is fáj, de közben lehet, hogy ez a mi sztorink kezdete
Érdekes folyamatra mutatott rá a VG-nek adott interjújában Jeránek Tamás. A Siemens Zrt. vezérigazgatója szerint a Németországban megszűnő kapacitások áthelyezése üzleti lehetőséget jelent a régió és Magyarország számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
