Három rétisas, hat nagykócsag, négy szürke gém és hat dankasirály pusztult el mérgezés miatt a Tamási közelében lévő Pacsmagi-halastavaknál. A súlyos, decemberi bűncselekmény felderítésére múlt héten szerdán természetvédelmi szemlét tartott a Magyar Madár
Ha egy reklámkampány arra van kihegyezve, hogy a termék „született városi sportautó”, akkor nincs mit tenni, össze kell kalapálni egy sportos változatot is – így aztán a Citroen C2-ből készült egy VTR-verzió is. Tesztünk során azonban ki
Indulatos belső vitát okozott az SZDSZ-frakcióban a kisebbik kormánypárt politikusainak hét végi, a miniszterelnököt bíráló nyilatkozatsorozata. Tegnap Eörsi Mátyás személyesen kért elnézést Medgyessy Pétertől vasárnapi kijelentései miatt. – Hadd vi
A hét elején tartják igazgatósági ülésüket az M5-öst üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. -nek hitelező bankok vezetői, akik jóváhagyják a társaság részvénycsomagjának eladását, illetve a koncessziós szerződés módosítását a matrica március 12
Egy év alatt negyven százalékkal emelkedett a lakossági földgáz ára – állította a parlament tegnapi ülésén a Fidesz. Csillag István gazdasági miniszter ezt hazugságnak nevezte, kijelentve, hogy csupán a piacgazdaság mechanizmusát érvényesítették. Se
Ismét drágul az üzemanyag Holnaptól ismét emeli az üzemanyagok árát a Mol Rt. A gázolaj ára négy, a benziné három forinttal drágul – követve a kőolaj világpiaci árának emelkedését. Ennek fő okát abban látják a szakemberek, hogy az
Elkészült a javaslat a mikrohitel versenyképessé tételére. Eszerint a három évre felvehető mikrohitel jelenlegi hárommillió forintos összegét öt-hat millió forintra kellene emelni három-öt éves futamidővel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 21 Kutatóközpontnál nem lehet csak úgy lepontozni ám a magyarpétert, az nem lenne elég objektív és független, még akkor sem, ha ez a véleményed.
Megpróbálták megmenteni.
A francia elnök szerint az európai politikusoknak is ott kell ülniük a tárgyalóasztalnál.
Hiába vezetett Bognár György együttese és hiába játszott emberelőnyben, nem tudott nyerni. Óriási meccset játszott egymással a két csapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.