- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Szerződésszegéssel vádolják a postát
A Magyar Posta Rt. szerződést szegett azzal, hogy nyilatkozott a sajtónak arról a szigorúan titkos megállapodásról, amelyet korábban éppen ő bontott fel – nyilatkozta lapunknak a Technika M Kft. jogi képviselője. A posta közben arra kérte a céget, e
Gyémántmobil
A Szovjetunió széthullása után hirtelen meggazdagodott „új oroszok” 12 év múltán is mohón habzsolják az élet örömeit. Ám az eldorádónak egyik napról a másikra vége szakadhat.

Szerződésszegéssel vádolják a postát
A Magyar Posta Rt. szerződést szegett azzal, hogy nyilatkozott a sajtónak arról a szigorúan titkos megállapodásról, amelyet korábban éppen ő bontott fel – nyilatkozta lapunknak a Technika M Kft. jogi képviselője. A posta közben arra kérte a céget, e

Gyémántmobil
A Szovjetunió széthullása után hirtelen meggazdagodott „új oroszok” 12 év múltán is mohón habzsolják az élet örömeit. Ám az eldorádónak egyik napról a másikra vége szakadhat.

A wardangi vész
Sajtóértesülések szerint a Vatikán hamarosan olyan dokumentumot tesz közzé, amely a génkezeléssel előállított élelmiszerek felhasználására vonatkozik. Bár a katolikus egyház tekintélyét a liberális sajtóban sokan kétségbe vonják, mégis hatalmas várakozás

Spidla Berlin ellen

Állatmentőközpont nyílt Veszprémben

Házkutatás a Verticalnál
Házkutatást tartott tegnap reggel a rendőrség a Vertical-Invest Szövetkezet József Attila utcai irodájában – értesült a Magyar Nemzet. A XI. kerületi rendőrkapitányság lefoglalta a szövetkezet könyvelését, pénzügyi bizonylatait. A büntetőügylettel ö

Szilícium

Torzó Vereckén
Nyári egyetemet szervezett a napokban a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola Beregszászon mások mellett történelemtanárok számára. A hallgatók nagy számban vettek részt az eseményen. A rövid egy hét alatt kiderült, milyen óriási önfeláldozás és kitartó

MI A MAGYAR?

Dél-Ázsia Bin Ladene

Az eltűnt olaj
A semmiből felbukkant Roman Abramovics Oroszország második leggazdagabb embereként is szeretett a háttérben maradni. Ma, az oligarchák és a Kreml háborújának újabb fellángolásakor árulja oroszországi érdekeltségeit.

Rács mögött a robbantó

Elsötétült Amerika egyik fele
Több mint ötvenmillió ember maradt áram nélkül az USA és Kanada legsűrűbben lakott részein helyi idő szerint csütörtök délután. Az Egyesült Államok történelmében példa nélküli áramszünet miatt New York államban rendkívüli állapotot hirdetett ki George Pat

Ereklye a falban
A Magyar Távirati Iroda jelentette 1945. augusztus 21-én: „Vasárnap, augusztus 19-én este hozták meg Salzburgból az idegenbe hurcolt magyar ereklyét, Szent István király jobbját. A tényt George S. Kovach, az amerikai hadsereg magyar születésű alezre

Gerillacsapás Északkelet-Indiában

Eladói nyomás a Forráson
Gyorsan pénzzé teszik Forrás-részvényeiket tulajdonosaik. A tőzsdei bevezetés napján legalábbis az eladók diktálták az árfolyamok mozgását. Az Arago és a Dona Döme nem keltek versenyre az első napon: láthatóan névérték alatti áron szándékoznak növelni a r

Elvis él?
Ebben az évben az AC Milan és a Juventus futballcsapata csapott össze Manchesterben, hogy eldöntse, kié legyen az Európa legjobbjának járó bajnoki serleg. A félidőben egy bírónak öltözött férfi futott ki a pályára, s a játékosok legnagyobb megrökönyödésér

Fussunk a pénzünk után
– Befelé a hitet szeretném visszaadni, kifelé pedig kérlelhetetlen érdekvédő leszek – ígéri Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnökjelöltje, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének az elnöke. Az orvosok szakmai szervezete hóna

Terrorakció fenyeget Szaúd-Arábiában?
Kiutasítottak egy szaúd-arábiai diplomatát Nagy-Britanniából, mert megvesztegetett egy rendőrt, és titkos információkat szerzett tőle a szigetországban élő közel-keleti személyekről. Emellett a britek után az ausztrál kormány is azt tanácsolta állampolgár

Fontos híreink
Frei Tamás szerint Zelenszkijnek engednie kell, „ez itt a vége” + videó

A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet

Több tízmilliós drogfogás az M7-esen

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Mindenkit elhallgattatnának Magyar Péterék
A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Visszafoglalás – A lelkiismeret, mint a keresztény gondolkodás sarokköve + videó
Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Még a Partizán stúdiójában sem lehet figyelmen kívül hagyni a kormány jóléti intézkedéseit
Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Fegyverrel támadt az intézkedőkre egy orvvadász Hajdú-Biharban
Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.
Külföldi híreink

Az orosz fejlesztések lépéskényszerbe hozzák Ukrajnát
Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

Ukrán támadás Oroszországban: két vadászgép égett ki egy katonai repülőtéren
Partizánok gyújtogattak.

Salvini: Az európai vezetők hallgassák meg a szentatya intését
Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ha ilyen fagyasztott gyümölcsöt vásárolt a Sparban, ne egye meg
A termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz.

DPK Anti-War Rallies Score Breakthrough Success, Arenas Packed Nationwide + Video
The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.

Ezeket vásároljuk karácsonykor, a tavalyihoz képest többet költünk ajándékra
Az árérzékenység továbbra is tényező.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
