A wardangi vész

Sajtóértesülések szerint a Vatikán hamarosan olyan dokumentumot tesz közzé, amely a génkezeléssel előállított élelmiszerek felhasználására vonatkozik. Bár a katolikus egyház tekintélyét a liberális sajtóban sokan kétségbe vonják, mégis hatalmas várakozás előzi meg az állásfoglalást.

Gyakran elhangzik, hogy egyetlen atommeghajtású tengeralattjáró árából az emberiség véget vethetne a sokfelé még áldozatokat szedő leprának, vagy jelentős lépéseket tehetne az éhínség felszámolására. A hadiipar képviselői viszont azzal érvelnek, hogy a katonai kutatások és fejlesztések jelentik a technikai haladás fő motorját.
A jó és rossz összefonódása nem modern jelenség: minden kornak megvoltak a „haladást” segítő bálványai. A borúlátók csak legyintenek, hogy persze, hiszen minden rosszban van valami jó. Az optimisták viszont azt mondják, hogy a fejlődés azért lehetséges egyáltalán, mert az ember alapvető vonása, hogy többet akar a meglévőnél. Csupán ezt az állandó többet akarást térítik el a konzumvilág – maguk is szenvedő – haszonélvezői, méghozzá a birtoklásvágy felpiszkálásával.
Kisebb rossz által nagyobb jó? A cél szentesíti az eszközt? Inkább egy ember vesszen el, mint az egész nép? Ki tudja meghúzni a határokat?
A génmanipulált élelmiszerek kérdése tipikusan ennek a problémakörnek a része. Hatalmas üzleti érdek fűződik ahhoz, hogy minél nagyobb piacok nyíljanak meg a genetikailag módosított vetőmagok előtt. A közelmúltban az Európai Unióban is jelentős állásfoglalás született: nemrég létrehozott élelmiszer-biztonsági hivatalának szakértői elutasították Felső-Ausztria kérelmét, hogy nyilvánítsák az egész tartományt az új technikától mentesnek. A hivatal érvelése szerint nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a genetikailag módosított élelmiszer veszélyt jelentene akár az egészségre, akár a környezetre.
Mások szerint igaz, hogy a nemesítés évezredes folyamata során az ember genetikailag mindig is módosította a környezetében élő állat- és növényfajokat, -fajtákat; viszont ez csak igen lassan és természetes úton történt, és nincs tapasztalatunk arra vonatkozóan, hogy a gyors változtatások milyen következményekkel járhatnak. Ráadásul a természetes és a mesterséges génmódosítás között alapvető a különbség.
Félelmetes tapasztalataink vannak azt illetően, hogy hova vezethet az óvatlanul végzett genetikai kísérlet: a dél-ausztráliai Wardang sziget kutatóintézetéből 1995-ben kiszabadult és Ausztráliába átterjedt kalicivins rövid időn belül nyulak millióit pusztította el. A legfőbb probléma az, hogy a gének rendkívül összetett kölcsönhatások rendszerében működnek, és a hatások a biológiai szerveződés különböző szintjén nyilvánulhatnak meg, sokszor csak igen hosszú idő eltelte után.
Azok az emberek viszont, akik az éhhalál szélén állnak, és néhány nap leforgása alatt biztosan meg fognak halni, mert nem jut el hozzájuk a kártevőknek és a szélsőséges időjárási viszonyoknak jobban ellenálló növényekből származó – ámbár génmanipulált – élelem, valószínűleg másként gondolkodnak az óvatosságról. Ilyen megfontolás alapján nyilatkozott a kérdésről Ersilio Tonini olasz bíboros is a La Stampa egyik nemrég megjelent számában. Ha ugyanis a génkezelt élelmiszerek segítségével valóban képesek lennénk megszüntetni a föld mintegy egymilliárd éhezőjének szenvedését, bűn lenne elzárni az utat a mezőgazdasági termények e fajtája előtt. Az a kutatás, amelyik az éhínség felszámolását tűzi ki célul, szent kötelesség. A bíboros szerint az Európában tapasztalható elutasítás nem más, mint egoizmus, amely mögött a protekcionista gazdaságpolitika áll. A félelem valójában nem a génkezelt élelmiszerek miatti kockázatok következménye; a tiltakozók inkább mezőgazdasági termékeik árának csökkenésétől tartanak.
Ki tudná megmondani, hogy hol az igazság? A génmódosítással foglalkozó hatalmas cégeknek van igazuk, amelyek nyilvánvalóan a gazdasági érdekeiket tartják szem előtt, vagy azoknak az európai termelőknek, akik alighanem szintén a saját hasznukat féltik? II. János Pál pápa 2000. november 11-én elhangzott beszédében megállapította, hogy a biotechnológiai eredményeket nem lehet megítélni pusztán a közvetlen gazdasági érdekek alapján, fontos a szigorúan tudományos és etikai értékelés is. Renato Martino érsek, a Iustitia et Pax (Igazságosság és Béke) pápai tanácsának elnöke a Corriere della Sera hasábjain megerősítette, hogy a Szentszék ősszel mintegy ötven szakértőt kíván összehívni egy nemzetközi konferenciára, hogy minden véleményt körültekintően megvizsgálhassanak. A hivatalos állásfoglalás csak a tudósok véleményének megismerése után várható.