Különösen nagy figyelmet kíván fordítani a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek javítására a munkaügyi kormányzat a következő években, mert a pályakezdés meghatározó lehet a további munkaerő-piaci szerepvállalásban – hangsúlyozta Kiss Péter foglalkozt
Szent István-napi visszaemlékezések elevenednek meg előttünk, ha Elekfy Jenőné könyvébe belelapozunk. Tizennégy nyárról szólnak, amikor névnapján Szőnyi Istvánt tréfás versekkel is köszöntötték a bohókás festőbarátok, felejthetetlen napokat töltve el a Du
KITEKINTŐ
A katonaságtól leszerelt fiatalember 1934-ben került az Operához asszisztensként, hogy aztán közel két emberöltőn keresztül egybefonódjon neve a csodásan szép Ybl-palotával, a zene szentélyével. Márk Tivadar Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész díszlet
Mai áron csaknem négyszázmillió forintot veszített a Magyar Fejlesztési Bank azon az ügyleten, amelyet még 1996-ban hagyott jóvá Huszty András, a bank korábbi vezérigazgatója, a Malév Rt. nemrég kinevezett elnöke – tudta meg a Magyar Nemzet. A pénzi
Városi futóversennyel kezdődött és utcabállal zárult a 33. virágkarnevál tegnap Debrecenben. A fő attrakció a hagyományoknak megfelelően a virágkocsik reggeli és esti felvonulása volt. A hortobágyi hídi vásárra több ezren voltak kíváncsiak. A képen: franc
Nem lehet választási téma az árvíz – állítják egybehangzóan a német pártok, a természeti katasztrófa okozta károk nagyságrendje, az újjáépítés költségeinek előteremtése és a környezetvédelem problémája azonban máris belopta magát a kampányprogramokb
Csaknem négyszázmillió forintos kárt okozott – mai áron – a Magyar Fejlesztési Banknak egy olyan ügylet, amelyet a pénzintézet vezetőjeként a Malév Rt. nemrég kinevezett elnöke, Huszty András hagyott jóvá még 1996-ban.
Öt napig tartották fogva Stockholm külvárosában egy svéd üzletember 23 éves fiát az egyik szerb maffia tagjai – adta hírül tegnap a Le Figaro. Az apa 1,2 millió eurónyi (körülbelül 300 millió forint) váltságdíjat fizetett. Az emberrablók közül négye
A várakozásokkal szemben aligha lesz sikertörténet az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevezetése: a visszaélések megakadályozása érdekében több olyan passzust is beemelhetnek az új átalányadóról szóló jogszabályba, amely még a „legártatlanabb&#
Az Európai Unió szabályainak megfelelően kell átszervezni a MÁV Rt.-t: az egyik legfontosabb cél, hogy a csatlakozáskor mind a vállalkozó, mind pedig a pályavasút versenyképes legyen a külföldi társaságokkal szemben – nyilatkozta lapunknak Udvari Lá
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is sokan vettek részt a Szent István-napi körmeneten a bazilikát övező utcákon. Felemelő volt a határon túlról érkezők népes tábora és a közösen elénekelt ima.
Kalocsánál, a folyó alsó szakaszán járt a dunai árhullám csúcsa tegnap lapzártakor. A folyam feljebb mindenütt apad. Budapestnél három centiméterrel haladta meg az 1965-ös csúcsot a vízszint – hétfőn hajnalban 848 centimétert mértek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
Ismét mértek a közvélemény-kutató cégek, úgy tudni, már nem tíz százalékkal vezet a Tisza Párt, bár ismét hazugsággal vádol mindenkit ezért Magyar Péter.
Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiemelt a selejtezőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.