Az indiai hadsereg katonái átvizsgálnak egy autóbuszt a pakisztáni határ közelében. India miniszterelnöke kijelentette: fogytán Újdelhi türelme a kasmíri válság kapcsán.
Főként mozgáskorlátozottak és epilepsziások sportoltak tegnap a Zugligeti Szabadidő Központban
A munkanélküliségi ráta az idei év február és április hónapjai között 5,7 százalékos volt, ami 0,2 százalékpontos csökkenést mutat az egy évvel korábbi adatokhoz képest – hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliek száma f
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) fejlesztési törekvései alátámasztására a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Kht.-n belül önálló társadalomkutató csoportot hozott létre. A csoport feladata megvizsgálni, hogy a Balaton-régióban milyen társadalmi, gazdas
Medgyessy Péter kabinetje elsöprő erejű tisztogatásba kezdett a közigazgatásban: ennek alapján arra lehet következtetni, helytartók fogják uralni a közigazgatást – jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke tegnap.
Intézményesített, rendszeres egyeztetési formát javasol a Fidesznek az MDF elnöksége és országgyűlési képviselőcsoportja – derült ki a demokrata fórum frakcióülése után. A két párt vezetői hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz, ahol megvitatják az önkormán
Önálló energetikai helyettes államtitkárság alakul a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban – jelentette be tegnap Szalay Gábor, a tárca frissen kinevezett politikai államtitkára az Industria szakkiállítás nyitónapján rendezett konferencián. Közöl
A római csúcson elhangzott állam- és kormányfői beszédekben ugyan csak a derűlátás tükröződött, a NATO európai tagállamainak a megújuló, Oroszországgal kibővített biztonsági rendszerben sokat kell tenniük politikai versenyképességük megőrzése érdekében. A
A NATO tizenkilenc tagállamának vezetői, valamint Oroszország elnöke tegnap ünnepélyesen aláírta az új együttműködést meghirdető római nyilatkozatot és a NATO–Orosz Tanács működésének céljait és szabályait rögzítő okmányokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A jobb napokat látott párt ezúttal állami forrásokból kezdhette el támogatni a Tisza Pártot.
Mindennapossá vált a feszültség a kényszersorozások miatt.
Várják az alkalmazottak jelentkezését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.