Fesd feketére!

Még egy-két nap és az új kormánytól megtudjuk, hogy az „üres kassza”, a gazdaság „vártnál is rosszabb” általános helyzete miatt a választási ígéretek csak részben, illetve később teljesül(het)nek, és nem úgy, nem abban a formában, mint azt a baloldali pártok meghirdették a kampány idején. Persze lesz némi anyagi juttatás az első száz napban a – szocialista terminológia szerint – bérből és fizetésből élőknek, a nyugdíjasoknak, továbbá az önkormányzatoknak, ám ennek mértéke vagy pontosabban fogalmazva reálértéke meg sem közelíti a márciusban, áprilisban beígért „többletjövedelmet”.
Ezt a forgatókönyvet vetíti előre a kormányzati gazdaságpolitika irányítója, László Csaba pénzügyminiszter első, üzenetértékű nyilatkozata, amely szerint az államháztartás hiánya jóval nagyobb a tervezettnél, ráadásul felbukkantak az „aknák” a költségvetésben. Már pótköltségvetést is emleget, ami a szocialista frazeológia és a tapasztalatok ismeretében megszorításokkal jár. A szűkre szabott gazdasági mozgástér behatárolja a lehetőségeket – lényegében így kommentálta a baloldali média a pénzügyminiszter kijelentését. Megkezdődött az agymosás. Borítékolható, ami ezután következik. Miközben gőzerővel folyik a politikai tisztogatás, egyre-másra jelentik majd be a koalíció vezetői, hogy az Orbán-kormány „titkos” döntései miatt milyen vagyoni károk érték az országot, ezért csak – maradjunk még a szocialista terminológiánál – az „általános rendbetétel” után lehetséges az ígéretek teljesítése.
Pestiesen szólva kilóg a lóláb, nincsenek már aknák a büdzsében, a döntések nyilvánosan születnek, az adatok is nyilvánosak; a titkos kormányhatározatok ideje pedig rég lejárt. Megjegyzem, a 3000-es, tehát szigorúan titkos határozatból a Horn-érában jóval több született, mint az előző négy évben. Bár a költségvetési hiány most (is) magasabb az időarányosnál, a magyar gazdaság általános állapota minden ellenkező híresztelés ellenére egyáltalán nem rossz. A világgazdasági konjunktúra pedig kifejezetten kedvezőnek ígérkezik az esztendő második felétől. Magyarán az Orbán-kormány távozásával az MSZP–SZDSZ alkotta kabinetnek nem kell attól rettegnie, hogy gyengülő gazdaság vár rá. Lapunknak egyébként az összes elemző úgy nyilatkozott: választási évhez képest jó a költségvetés pozíciója.
De vegyük sorjában a tényeket.
Infláció. Miközben a drágulás mértéke 1994 és 1998 között éves viszonylatban 1,1 százalékkal csökkent, addig 1998–2002 között már átlagosan 2,2 százalékkal. Az inflációcsökkentés egyébként stratégiai eleme volt az Orbán-kormány munkájának: erről beszélnek a számok is. 2001 májusában 10,9 százalék volt a ráta, az idén márciusra ez 5,9 százalékra zuhant. Megnyugtató tehát, hogy a 2001 májusában indított, új monetáris politika eredményesnek bizonyult. Arról egyébként hallgatnak a pénzügyi szakpolitikusok – László Csaba, de ide tartozik a korábban pénzügyminiszter Medgyessy és a bevetésre váró Bokros is –, hogy miközben a forint erősödésével hergelték a piaci szereplőket és a társadalmat, a külső egyensúly valójában nem „szállt” el, az ellentételezéssel mérséklődtek a jelentkező problémák.
A folyó fizetési mérleg hiánya a vártnál is jobban alakult. Míg például 1998-ban a GDP-arányos hiány 4,8 százalék volt, 2001 végére ez az adat 2,2 százalékra csökkent. A GDP-ről még annyit érdemes elmondani, hogy a bővülés 2002 első negyedévében ugyan három százalék körül alakult, ám az összes piaci elemző elismeri, hogy a gazdaság túljutott mélypontján, és ismét „pörgésben” van.
Hacsak nem akarnak más irányt szabni neki a szűk gazdasági mozgástérben.