Több nyelven fütyülni
Nincs rendjén, hogy két szomszédos ország hatóságai közös erővel tesznek keresztbe egymás polgárainak.
Nincs rendjén, hogy két szomszédos ország hatóságai közös erővel tesznek keresztbe egymás polgárainak.
„Itt az idő, hogy elzavarjuk a kormányt” – mondta Szeged polgármestere, aki szerint be kell vezetni a megélhetési minimumot.
A DK elnöke szerint a miniszterelnök téved, ha azt gondolja, az ellenzéki pártok nem tudnak összefogni.

Kétszázötvenezer néző tekintette meg a helyszínen az ötödik budapesti Nagy Futamot.

Alaposan meg kellett küzdeni a sikerért, ami most már elképzelhetetlen lenne – mondta Coppola.

A külügyminiszter szerint ideje, hogy Brüsszelben a tények fontosabbak legyenek a véleményeknél.

Az indonéz Sodimedjo anyakönyve szerint 1870 decemberében született.

Valtteri Bottas vasárnap élete első győzelmét aratta Forma-1-es viadalon Szocsiban.

Egy lakásban hárman keveredtek szóváltásba, egyikük életveszélyesen megsérült.

Egy szabadabb és igazságosabb Magyarország felépítése mellett foglalt állást a Jobbik elnöke.

A tűzben az épületnek körülbelül a negyede megsemmisült.

Az ellenzéki pártok többsége a Városligetben majálisozik. A Hír TV arról kérdezte a vezetőiket, lesz-e összefogás.

Demeter Mártáék kinyomtatták a munka törvénykönyvét, és a Lendvay utcai székház kapujára akasztották.

A párt szerint egy közparkban nincs helye gigantikus betonépületeknek.

Ötven év múlva mecset állhat a Szent Péter-bazilika helyén Paweł Lisicki lengyel újságíró szerint.

A feszültség kiéleződéséért a diktatúra az Egyesült Államokat teszi felelőssé.

Valós veszéllyé válhat Franciaország kilépése vagy a Nemzeti Front hatalomra kerülése.

Négy ember megsérült, közülük egy súlyosan. Hat lakót a tűzoltók menekítettek ki.

Legkevesebb 14 halálos áldozata van a vasárnapi ítéletidőnek az Egyesült Államokban.

Az országban hasonló munkakörökben 30 vagy akár 50 százalékkal magasabb bérek is előfordulnak.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.