Megtorpant a növekedés a pulykaágazatban
A termelők most a jövő évi áfacsökkentés hatásaiban bíznak.
A termelők most a jövő évi áfacsökkentés hatásaiban bíznak.
A fedélzeten 12 fős személyzet és egy utas tartózkodott.
Az 51 éves bokszlegenda az utolsó mérkőzésén vereséget szenvedett a 27 éves Joe Smith Jr.-tól.
A termelők most a jövő évi áfacsökkentés hatásaiban bíznak.

A fedélzeten 12 fős személyzet és egy utas tartózkodott.

Az 51 éves bokszlegenda az utolsó mérkőzésén vereséget szenvedett a 27 éves Joe Smith Jr.-tól.

Pedig az alkotmány ezt jelenleg nem teszi lehetővé.

A jármű vélhetően egy ütközést próbált elkerülni, amikor megcsúszott és felborult.

Ma hazánkban a társadalmi összetartozás javarészt negatív előjellel – valami ellenében – létezik.

A lengyel Joanna Bator regénye, a Szinte éjsötét a rangos Nike-díjat is kiérdemelte hazájában.

Befolyásolja-e Francois Fillon bejelentése az esélyeit a tavaszi elnökválasztáson?

Szaloncukor terén a vevők igényessége fejlődni látszik. Szakértőkkel teszteltük az idei kínálatot.

A Dunántúl nyugati végein lesz a legmelegebb.

A színházi háttérszakmák díjait hetedik alkalommal osztották ki.

A honvédelmi miniszter szerint javultak a határvédők körülményei.

A sajtótájékoztatóról kiküldött Halmai Katalin szerint a miniszterelnök és sajtófőnöke nem egyeztetett.

Storcz Botondot beválasztották a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) sprint bizottságába.

Donald Trump lopásnak nevezte, hogy a kínaiak elfogtak egy amerikai víz alatti drónt.

A híres zenész és producer a legújabb áldozata a telefongyártó hibás szériájának.

A Manchester United 2-0-ra nyert, Ibra már 11 gólos.

Az ajándék címmel készül websorozat, amelyet fiatal filmesek közösségi dokufilmként készítenek el.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott ötöslottó- és jokerszámsorsoláson a következő számokat húzták ki:

A frissen diagnosztizált cukorbeteg gyerekek negyede akkor kerül orvoshoz, amikor már súlyos az állapota.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.