Megtalálták az IÁ zászlóját az afgán baltásnál
A házi készítésű lobogó a 17 éves támadó szobájában volt, mellette egy búcsúlevél.
A házi készítésű lobogó a 17 éves támadó szobájában volt, mellette egy búcsúlevél.
Már mongol résztvevői is vannak a hazai migránspankrációnak.
Az ausztrál kormányfő konzervatív koalíciójának csak szűk többsége van a kétkamarás parlamentben.
A házi készítésű lobogó a 17 éves támadó szobájában volt, mellette egy búcsúlevél.
Már mongol résztvevői is vannak a hazai migránspankrációnak.
Az ausztrál kormányfő konzervatív koalíciójának csak szűk többsége van a kétkamarás parlamentben.
A 24 éves támadó 2014-ben 45 millió euróért igazolt Dortmundból Münchenbe.
Az utasok főleg kínai turisták voltak.
Két zenész rajongója muzsikált a házánál, kiment köszönteni őket.
Egyre több a zűrös ügy az egyik legnagyobb állami cég körül, amelyet Lázár János felügyel.
Theresa May szerint a szegények és az elesettek szavát is meg kell hallani.
A gyászszertartást Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát celebrálja.
A terrorizmus és a migráció kéz a kézben jár – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.
A Fülöp-szigetek a Spratly-szigetek nagyobb részére igényt tart.
A zenész 68 éves volt, kedd hajnalban érte a halál. Presser Gábor is megszólalt.
Szemerey Tamás egyik cégével megvette, másikkal felújíttatta a lakást, és átengedte Matolcsy Ádámnak.
Embercsempészés miatt őrizetbe vették a 33 éves tuzséri férfit.
Hol máshol lenne ilyen lélekjelenléte az embernek, mint Oroszországban.
Egy brazil férfi volt az elkövető.
Jóváhagyta a parlament az önálló brit nukleáris csapásmérő erőt hordozó tengeralattjárók megújítását.
A jelek szerint nem sokan: mindössze ötezren.
Életét vesztette egy sofőr, miután lesodródott az útról, fának ütközött és felborult kedd hajnalban.
Melania Trump egy 2008-as Michelle Obama-beszéd részleteit mondta el sajátjaként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Önérzet az van.
A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.
Ma kezdődik a Mesterségek ünnepe a budai Várban.
Mese a Fradi elleni döbbenetes fociélményről és arról is, miért szónokoltak feröeri politikusok a koppenhágai parlamentben egy magyar srác érdekében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.