Életveszélyes török megosztottság
Az államfő konfliktusos stílusa súlyos társadalmi ellentétet gerjeszt.
Az államfő konfliktusos stílusa súlyos társadalmi ellentétet gerjeszt.
A játékgépes károsultak akár az Emberi Jogok Bíróságáig is elmennének.
A nem hivatalost persze. Augusztusban ismerheti meg a dalt a nagyközönség.
Az államfő konfliktusos stílusa súlyos társadalmi ellentétet gerjeszt.
A játékgépes károsultak akár az Emberi Jogok Bíróságáig is elmennének.
A nem hivatalost persze. Augusztusban ismerheti meg a dalt a nagyközönség.
Európának megújulásra, ráncfelvarrásra van szüksége – jelentette ki Schmidt Mária.
Azzal gyanúsították, hogy betört volt ügyfeleihez, és a házkutatásnál bukkantak a robbanóanyagokra.
A MOB szerint 21 sportágban 94 férfi- és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket.
Kalotaszeg és a Felső-Tisza-vidék zenei öröksége kerül a középpontba Balatonfüreden.
A rendőrség a helyszíni vizsgálat során kizárta az idegenkezűséget.
Szerződést hosszabbított norvég labdarúgójával, Per Skjelbreddel a német élvonalbeli Hertha BSC.
Szakítva a hagyományokkal, a VIII. rész éppen ott folytatódik, ahol Az ébredő Erő véget ért.
Esterházy Péter, a posztmodern magyar irónia mesterének emlékére.
Az áldozatok Spalding városában, egy uszoda közelében kitört lövöldözésben haltak meg.
LeBron James marad a Cleveland Cavaliers csapatánál.
Állítólag vannak bizonyítékok Gülen hitszónok ellen. A halálbüntetés miatt veszélybe került a vízummentesség.
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség egy 37 éves harkai férfit hétfőn.
A brazil szélsőségesek üzenete arab nyelven jelent meg, háttérben a brazil zászlóval.
Az állami cég osztályvezetőjét maszkos ismeretlenek betuszkolták egy autóba.
Adem Ljajicot megvették, Iago Falque kölcsönben tölti a szezont Torinóban.
Theresa May sem költözik be a 10-es épületbe. Ezzel sorozatban ő a negyedik miniszterelnök, aki így tesz.
Az igazgatónak kell az iskola igazi vezetőjének lennie – mondta az emberi erőforrások minisztere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Önérzet az van.
A Manchester City idegenben 4-0-ra győzte le a Wolverhamptont a Premier League nyitófordulójában.
A kormányfő hírleveléből kiderült, egy hét alatt ötszáz digitális polgári kör alakult.
Továbbra is győzelem nélkül áll a DVTK az NB I-ben, a kirúgott Horváth Csenger Babits-idézettel reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.