Szlovák vezetője lesz a világnak?
A szlovák külügyminiszter feljebb lépne: indul az ENSZ főtitkári posztjáért.
A szlovák külügyminiszter feljebb lépne: indul az ENSZ főtitkári posztjáért.
A magyar bajnok már az európai kupákra készül, és gyors támadót igazolna.
Szakemberek hiába tettek javaslatot a hogyanról, a BKK-nál nem vették figyelembe.
A szlovák külügyminiszter feljebb lépne: indul az ENSZ főtitkári posztjáért.
A magyar bajnok már az európai kupákra készül, és gyors támadót igazolna.
Szakemberek hiába tettek javaslatot a hogyanról, a BKK-nál nem vették figyelembe.
Sokan tolakodnak, köpködnek, böfögnek, és még a toalettet sem tudják használni.
Jamie Vardy a 290 újságíró szavazatának 39 százalékát szerezte meg.
1979 és 1988 között követte el a bűncselekményeket Új-Dél-Wales szövetségi államban.
Sárosi Laura kisegítette német ellenfelét, pedig sportszerűsége nélkül megnyerte volna a meccset.
Negyvennégy esetben múlott a pénzek elhelyezése a jegybankelnökön.
A debreceni Ady Endre-szobor körüli vitákról.
Spanyolosan hangzik, de német gyökere van a Baranya megyei falunak, ahol vasárnap voksolnak.
Az amerikai hegymászók egy himalájai lavinában vesztették életüket, most egy gleccseren bukkantak rájuk.
A magyar tudomány jövője nemzetpolitikai ügy – hangsúlyozta a kormányfő.
Az EB néhány napon belül javaslatot fog tenni a Törökországgal szemben alkalmazott vízumkényszer eltörlésére.
Lezárták a debreceni belváros egyik legforgalmasabb útvonalát.
A veszteségek felmérése előtt korai lenne azt találgatni, hogy miként alakul majd a gyümölcsök ára.
Csak minden tizedik csempészcigarettát foglalják le, milliárdos haszon a bűnözőknél.
A múlt így járt, és ez jól van így, de a jövőnek megint lenne mivel szemben megfogalmazódnia.
Kordás László szerint a megemelt ligeti négyzetméterár miatt mentek ki kevesen, és volt alacsonyabb a színvonal.
Megmutatjuk, hogy ütötték egymást a két ukrán gigász játékosai.
Május első hete felhőkkel, csapadékkal érkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.