Meglepő nevek az Aranylabdára esélyesek listáján
A Real Madridot és az FC Barcelonát egyaránt hét játékos képviseli.

Összeszedtük, hogy miről nem lesz referendum hazánkban.

Ezen intézkedés nyomán a rendőrök bárkit igazoltathatnak.

„Ez egy végzetes hiba volt” – mondta Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter.

Évente több tízmilliárd forintot fektet be a Mol a Százhalombattán ötven éve épült Dunai finomítóba.

Egymás elfogadásának köszönhetően nyolcaddöntőt és örömtáncot hozott a belgiumi Eb.

Elkezdődött a kortárs művészeti fesztivál, amely megidézi a száz évvel ezelőtti kávéházak aranykorát.

Együttes létszámuk meghaladja a százat; várhatóan október közepétől mintegy két hónapig tartózkodnak hazánkban.

A főváros közfejlesztési tanács létrehozására tesz javaslatot a kormánynak.

A román miniszterelnök kifejtette: nem kell a határokra vezényelni a hadsereget.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Hiába szirénázott a súlyos állapotú beteget szállító rohamkocsi, sok ügyetlen autós nem tudott félreállni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.