Amerika helyreállítaná kapcsolatait Egyiptommal
John Kerry szerint az egyiptomi kollégájával folytatott tárgyalás nagyon őszinte és nyílt volt.
John Kerry szerint az egyiptomi kollégájával folytatott tárgyalás nagyon őszinte és nyílt volt.
A konzervatívokat annyian támogatják, mint az összes többi parlamenti pártot együttvéve.
A tavalyi kiugró 3,6 százalékos bővülés ellenére, a beruházások stagnálása miatt idén 2,7 százalékra lassulhat a növekedési ütem.
John Kerry szerint az egyiptomi kollégájával folytatott tárgyalás nagyon őszinte és nyílt volt.

A konzervatívokat annyian támogatják, mint az összes többi parlamenti pártot együttvéve.

A tavalyi kiugró 3,6 százalékos bővülés ellenére, a beruházások stagnálása miatt idén 2,7 százalékra lassulhat a növekedési ütem.

Az MH370-es esete is rávilágít: minden okostelefonnal rendelkező ember globális médiaforrás, -munkás és -szereplő.

Előzetes letartóztatásba helyezték Csehországban azt a magyar kamionsofőrt és kísérőjét, akik pénteken 76 illegális bevándorlót szállítottak Németországba – közölte Dagmar Brozová cseh rendőrségi szóvivő vasárnap.

A hozamok jobbak voltak az előző öt év átlagához képest is.

Tizenhárman megsérültek.

Feloszlatták a parlamentet és október 19-re törvényhozási választásokat írtak ki vasárnap Kanadában.

A Budapest Honvéd hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Debreceni VSC-vel a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A Bundeswehr kizárólag a szabad kapacitásokat ajánlja fel.

Több újítást vezetett be a kazanyi világbajnokságon az Omega, amely hosszú évek óta a hivatalos időmérője a vizessportágaknak is.

Görög médiaértesülések szerint nem nagyon közelednek az álláspontok az athéni kormány és a hitelezők között az új segélycsomagról folyó tárgyalásokon, miközben a küszöbön álló törlesztések miatt szorít az idő a megállapodásra.

Nem szabad hagyni, hogy a vészkorszak idején elkövetett szörnyűségek a feledés homályába vesszenek – hangsúlyozta az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke vasárnap Budapesten, a szervezet által a roma holokauszt 71. évfordulója alkalmából rendezett mege

A rászorulók segítése nyáron sem szünetel – hangsúlyozta Konrad Krajewski pápai főalamizsnás a Vatikáni Rádiónak adott vasárnapi nyilatkozatában, amelyben az olasz főváros utcáin élő hajléktalanok támogatásáról számolt be.

Magas részvétel volt a voksoláson.

Négy fiatal játékost zárt ki az U18-as válogatottból a szövetség.

1-0-ra győztek az Ágyúsok.

Az adminisztratív őrizetben tartást eddig csak a palesztin szélsőségesekkel szemben alkalmazták.

33 fok lehet a csúcs, de már reggel sem lesz hideg. A héten megint jön majd 38 fokos kánikula.

Egyre több turista keresi fel az enyészeté lett települést, ahol egykor halászok ezrei éltek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.

Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

A vizsgált termékek közül csak kettő volt biztonságos.

A Napoli 2-0-ra legyőzte a Bolognát az olasz Szuperkupa döntőjében hétfő este.

A Real Madrid játékosai karácsonyi szünetre mentek, december 29-én találkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.