Kopjafát avattak Trianon évfordulóján a szlovák határnál
Nem a határok megváltoztatása, hanem a határok átlépése az út a nemzet egyesítéséhez – mondta Harrach Péter.
Nem a határok megváltoztatása, hanem a határok átlépése az út a nemzet egyesítéséhez – mondta Harrach Péter.
Az amerikai elnök bízik a NATO-országok szerepvállalásában és újabb csapatokat küld a régióba.
Célszerű a keddi ítéletben foglaltakat elfogadni – mondta ifj. Lomnici Zoltán a Duna Televízióban.
Nem a határok megváltoztatása, hanem a határok átlépése az út a nemzet egyesítéséhez – mondta Harrach Péter.
Az amerikai elnök bízik a NATO-országok szerepvállalásában és újabb csapatokat küld a régióba.
Célszerű a keddi ítéletben foglaltakat elfogadni – mondta ifj. Lomnici Zoltán a Duna Televízióban.
Juncker EB-elnökségének támogatásáért cserébe Schulznak is pozíciót kérne az SPD.
A résztvevők korábban a portál szerkesztősége előtt is tiltakoznak a tulajdonosi döntés ellen.
1857-ben szentelték pappá, 1873-tól Sárospatak plébánosa volt.
Nagy kérdés a szombaton kezdődő strasbourgi Európa-bajnokság előtt: lesz-e végre magyar aranyérem?
Késsel támadt két ismerősére hétfőn egy 39 éves székesfehérvári férfi.
Magyarország azt szeretné, hogy Washingtonban jöjjön létre a kommunizmus áldozatainak múzeuma.
Növelni kell a védelmi költségvetést – hangsúlyozta Hende Csaba kedden Brüsszelben.
Befejeződött a bazilika kegyoltárának restaurálása és az új liturgikus tér kialakítása.
Afrika leghosszabb vadállatvonuló útvonalát dokumentálták kutatók.
Ha az MNV megegyezést köt a sportrepülő egyesülettel, akkor is szükség van az üzemben tartási engedélyre.
Majd öngyilkosságot kísérelt meg egy 54 éves nő Sátoraljaújhelyen. Az ügyészség vádat emelt ellene.
Presser ötletét Kunos Tamás, a Csík zenekar brácsása gondolta tovább.
A képeslap magyar reumatoid artritiszes betegek, orvosok, nővérek és támogatóik bevonásával jött létre.
Emellett helybenhagytak egy „intézményes nyilatkozatot” is, amely I. János Károly királyt méltatja.
Nagy Imre és mártírtársai újratemetése, illetve a rendszerváltás 25. évfordulója tiszteletére rendeznek koncertet.
Egy szovjet páncéltörő gránát került elő a Nógrád megyei Kállón kedden, a robbanótestet elszállították.
Kihirdették kedden az egyiptomi elnökválasztás hivatalos végeredményét: Abdul-Fattáh esz-Szíszi a vártnál is magasabb aránnyal, a leadott érvényes szavazatok 96,91 százalékával aratott elsöprő győzelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Hívei hatékony végrehajtónak tartják.
Hidegfront érkezik ismét.
Mathieu van der Poel egész nap szökésben tekert, a cél előtt 700 méterre érték utol.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.